Öttusa ob: Marosi Ádám a negyedik bajnoki címének örülhetett

MTI MTIMTI MTI
2011.06.25. 19:37
null
Marosi Ádám és a Lázár Péterről elnevezett mobil lőtér (Fotó: MTI, Illyés Tibor)
Címkék
A címvédő Marosi Ádám győzelmével zárult szombaton a felnőtt férfi öttusa országos bajnokság – a Honvéd világbajnoka megszakítás nélkül negyedik egyéni aranyérmét szerezte meg.

A nyílt bajnokság 34 tagú mezőnyében a 16 magyar mellett orosz, olasz, német, szlovák, ír és guatemalai versenyzők is rajthoz álltak. A záró, kombinált számot az orosz Makszim Kuznyecov 12 másodperccel Marosi Ádám előtt kezdte, ám a második sorozat lövés után már Marosi vezetett, és meg is őrizte ezt a pozíciót.

„Kemény nap volt, különösen a vívásom volt küzdős. Nyerni lehet könnyedén és kissé görcsösen is, most az elvárások miatt az utóbbi volt rám jellemző. Örülök, hogy 2008 óta megszakítás nélkül én vagyok a hazai legjobb” – mondta Marosi Ádám.

A kombinált szám előtt került sor a mobil öttusalőtér névadó ünnepségére. A hazai világversenyeken már többször kipróbált lőtér ezentúl az úszó olimpikon, majd öttusázó Lázár Péter nevét viseli. Az 1980-ban, 30 éves korában, autóbalesetben elhunyt öttusázó emlékét egy tábla őrzi, amely szerint Lázár Péter olimpiai és világbajnoki aranyak nélkül is legendás alakja az öttusának.

Az országos bajnokság vasárnap a váltók versenyével zárul.

ÖTTUSA OB, FÉRFIAK
FÉRFI EGYÉNI (34 INDULÓ)
1. Marosi Ádám (BHSE) 5928 pont
2. Németh Róbert (Alba Volán) 5816
3. Demeter Bence (Alba Volán) 5804
CSAPAT (3)
1. Alba Volán „A” (Németh Róbert, Demeter Bence, Prill Péter) 17.208
2. Alba Volán „B” (Harangozó Bence, Demeter Gergely, Málits István) 16.536
3. KSI (Kasza Róbert, Horváth Norbert, Medveczky Bálint) 16.160

 

Legfrissebb hírek

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
5 órája

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
5 órája

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
5 órája

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Fekete, fehér, igen, nem – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Keddi sportműsor: az ETO FC a Konferencialiga selejtezőjében játszik

Minden más foci
6 órája

Bekerült az ETO Kl-meccskeretébe a még be sem jelentett új csatár

Európa-konferencialiga
6 órája

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
6 órája