Olimpia 2020: Prága gazdasági okok miatt lemondott rendezési szándékáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.15. 07:50
Címkék
Gazdasági okok miatt Prága véglegesen lemondott arról, hogy pályázzon a 2020-as nyári olimpia megrendezésére.

A prágai polgármesteri hivatal keddi közlése szerint július 31-i hatállyal beszüntetik a pályázat előkészítését felügyelő társaság működését.

A szervezetet a prágai önkormányzat, illetve a Cseh Olimpiai Bizottság hozta létre közösen még 2007-ben.

A cseh főváros jelentkezett a 2016-os játékokért, de nem került a végső jelöltek közé. Az öt év múlva esedékes olimpiát Rio de Janeiro rendezi. A sikertelenség nyomán a társaság a 2020-as játékokat megcélozva tovább folytatta tevékenységét, de – nem kis részben a világválság miatt – már jóval kisebb intenzitással.

Legfrissebb hírek

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
9 perce

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
24 perce

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
31 perce

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
47 perce

Hatalmas hokibulival búcsúzik a Raktár utcai pálya

Hirdetés
1 órája

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik