Mikóczy Zoltán a pesti és pozsonyi versenyeket követően Jozef Roszival trénerrel visszautazott Pulboroughba, s a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, hogy Overdose kedden végezte utolsó gyors munkáját, egy 800 méteres vágtát egy emelkedős egyenesben.
Munkalovasa végig fogta, hogy ne adjon ki magából mindent. A következő napokban nyereg alatti kentréket kap és átmozgató ügetéseket. Ennek már csak annyi a célja, hogy az elfogyasztott táplálékot feldolgozza a szervezete, hogy minél erősebb legyen a jövő keddi versenyre.
Amelyben ismét az az Andreas Suborics lesz Overdose lovasa, aki mindkét idei versenyében vitte (Berlin, Haydock Park), és akivel legnagyobb sikereiket aratták 2008-ban (Hamburg, Baden-Baden, Párizs, Róma).
A tervek szerint ezúttal csak a verseny napjának reggelén utaznak a lóval Ascotba, hiszen a távolság a pálya és a tréningközpont között alig több mint 100 kilométer.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







