Birkózó Eb: Wöller remekül kezdett, már a nyolc között jár

2011.03.30. 16:44
Címkék
A szabadfogásúak 66 kg-os kategóriájában szereplő Wöller Gergő első két meccsét megnyerte, így már a legjobb nyolc között van a dortmundi birkózó Európa-bajnokság szerdai második napján, melyen a 84 kg-os Veréb István nyitómérkőzésén nagy csatában maradt alul a világbajnok bolgár Mihail Petrov Ganevvel szemben.

A kétszeres Eb-bronzérmes Wöller, aki komoly vállsérülése miatt 2009 után indult ismét nagy világversenyen, a nyolcaddöntőbe kerülésért a román Ion Ceabannal találkozott, s nyert két szoros menetben. A folytatásban a macedón Dajen Mitrov következett, s egy a korábbinál könnyebb siker. Wöller az első és a második periódusban is fölényben volt, s az első szakaszt 2-0-lal, a másodikat pedig 1-0-val hozta.

A negyeddöntőben nagyon nehéz feladat vár Wöllerre a címvédő azeri Dzsabrail Haszanov személyében.

A szombathelyi Veréb nagyon "belehúzott" a sorsolásnál, a 16-ba kerülésért ugyanis a tavalyi vb-győztes bolgár Mihail Petrov Ganevvel kellett megküzdenie. A pekingi olimpián is szerepelt magyar remekül kezdett, az első menetet 1-0-ra nyerte, a folytatásban azonban folyamatosan fogyott az ereje, s a második és a harmadik periódust is 2-0-ra elveszítette. Veréb még abban bízhat, hogy legyőzője meg sem áll a döntőig, s így őt a vigaszágra "segíti".

A nap harmadik magyarja, a nehézsúlyú (120 kg) Ligeti Dániel a nyolcaddöntőben a belga színekben versenyző Chadzji-Murad Khuseynovitch Istapayev ellen kezdett, és pontozással simán nyert. A folytatásban már várhatóan nem lesz ilyen egyszerű dolga, a négy közé jutásért ugyanis a tavalyi ezüstérmes török Fatih Cakiroglu következik.

Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
7 perce

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
23 perce

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
41 perce

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
1 órája

Mildner Nimród és Tamás Rebeka a legjobb ötben zárt az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
1 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
1 órája