Kick-box: a csepeli Király Team a 25. születésnapját ünnepelte

Vágólapra másolva!
2010.12.03. 10:04
Címkék
Az elmúlt negyedszázad sportolói ünnepelték együtt a csepeli Király Team Kick-Box Akadémia 25. születésnapját. Az egyesület alapítója és vezetője a számtalan világ- és Európa-bajnoki aranyérem után tovább bővítené a csapatot, ezúttal hátrányos helyzetű fiatalokkal.

A világversenyeken az elmúlt években hatalmas sikerrel szereplő egyesület a jövőben azon is dolgozik, hogy az élversenyzők mellett nehezebb sorban élő gyerekek is csatlakozzanak a csapathoz, társakra leljenek, és a bennük felgyülemlett agressziót a sport által „legálisan" vezessék le – jelentette be a jubileumi összejövetelen Király István.

Az egyesület alapítója hangsúlyozta: a csepeli missziós munka előzménye egy tarnabodi látogatás volt, ahol 15 fiatalt karoltak fel és vittek magukkal edzőtáborba, megmutatva a normális, emberi élet lehetőségeit. Az akció központi figurája Veres Richárd: a 18 éves fiatal versenyző maga is nehéz sorból küzdötte fel magát a kick-box segítségével, és ma már edzőként is segíti az egyesületet.

Király István hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a csepeli kick-boxosok családja együtt maradjon, hiszen egymásból merítenek energiát a mindennapok küzdelmében. Ehhez ígért segítséget a kerület polgármestere is. Németh Szilárd elmondta: az önkormányzat támogatja a Király Team integrációs programját.

Az egyesületet köszöntötte a Nemzeti Sportszövetség általános alelnöke is. Mészáros János kijelentette: a magyar sporttársadalomnak meg kell ismernie a sikert sikerre halmozó fiatalok nevét, akik az elmúlt években minden világversenyen taroltak. Leyrer Richárd, a Magyar Kick-Box-szövetség elnöke szerint az elmúlt időszak legjobb döntése volt, hogy Király István a csepeli egyesületi munka mellett a válogatott irányítását is átvette.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
16 perce

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
42 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
44 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik