Evezés: januárban új szövetségi kapitány lehet, pályázatot írnak ki

MTI MTIMTI MTI
2010.11.25. 17:20
Címkék
A Magyar Evezősszövetség (MESZ) pályázatot ír ki a szövetségi kapitányi posztra, s reményei szerint január végén, február elején kinevezheti a szakmai munkát vezető új szakembert.

Ott Zsuzsa, a MESZ főtitkára csütörtökön az MTI-nek elmondta: az eddigi szakvezető, Ficsor László már augusztusban jelezte, hogy nem tudja folytatni munkáját a felnőttek élén, s november elejétől csak az utánpótlás koordinálása tartozik hozzá. Az elnökség az év végéig Fáth Andrást bízta meg a felnőttkapitányi teendők ellátásával.

A pályázatokat január 15-ig várják a MESZ-ben, s ha akadnak megfelelő jelöltek, a határidő lejártát követően néhány héten belül kinevezhetik az új szövetségi kapitányt.

Legfrissebb hírek

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
9 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
12 perce

Comói vérengzés Lensban, BL-történelmi győzelmet arattak az olaszok

Bajnokok Ligája
12 perce

Kilenc gólt lőtt a Como; győzött Prágában az Arsenal – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
13 perce

Kikapott Belgiumban a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
34 perce

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
1 órája

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
1 órája