Tömegsport: tizenötezer résztvevőt várnak a Budapest Maratonra

2010.09.14. 18:19
Címkék
A jubileumi, 25. Spar Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál szervezői abban bíznak, hogy minden idők legnagyobb hazai maratoni futóeseményére kerülhet sor szeptember 26-án vasárnap a fővárosban. A maratoni táv rajtját Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, kétszeres olimpiai bajnok magyar párbajtőrvívó fogja ellőni.

„Ezen a napon Budapesten fut az ország. A Spar Budapest Maratonra a világ minden tájáról érkeznek résztvevők, nem csupán Magyarország valamennyi megyéje képviselteti magát az eseményen, de öt kontinensről várunk külföldi nevezőket” – mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.

„Velük együtt idén akár 15 ezren is lehetünk" – hangsúlyozta a főszervező.

Szűk két héttel az esemény előtt több mint 1200 külföldi nevezett a 25. Spar Budapest Nemzetközi Maratonra. A külföldi résztvevők kétségkívül „legrangosabbja” Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter, Szlovákia volt miniszterelnöke, aki számos maratonon vett már részt, és New York és London után most Budapesten áll rajthoz.

Az eddigi adatok alapján összesen ötven nemzet képviselői érkeznek az eseményre, a legtöbb nevezés – ahogy már évek óta – Franciaországból futott be. Az Európán kívüli országok közül az Egyesült Államok képviselteti magát a legtöbb futóval, de lesznek dél-afrikai, hongkongi, iráni, kazah és madagaszkári indulók is, továbbá bejelentkezett egy hatfős izlandi futócsoport is.

A 2010. szeptember 26-i eseményen a szervezők mindenkit rajthoz várnak, hiszen a 42 195 kilométeres maratoni táv mellett választható a 30 kilométer vagy a maraton-váltók - ekiden (5 fő) és staféta (3 fő).

A Futófesztivál keretében futható a 7 kilométeres Minimaraton, a 3.5 kilométeres Maratonka a kezdőknek és a kisebbeknek, valamint a 3.5 kilométeres gyaloglás azoknak, akik a mozgásnak ezt a formáját kedvelik. A sportos kedvű családok a 600 méteres SuperShop Családi Futáson indulhatnak.

Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
13 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája