Sportpolitika: várhatóan mégsem lesz kötelező heti öt testnevelésóra

2010.07.21. 17:05
Címkék
Várhatóan mégsem lesz kötelező heti öt testnevelésóra az általános iskolákban, mert a Fidesz-KDNP-s előterjesztők is támogatják azt a sporttörvényhez benyújtott módosító indítványt, amely törli az erre vonatkozó rendelkezéseket az eredeti javaslatból. Az indítvány zárószavazása csütörtökön várható.
A sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló új indítványt július 2-án nyújtották be Fidesz-KDNP-s politikusok, és abban egyebek mellett az általános iskola valamennyi évfolyamában kötelezővé tették volna a mindennapi, heti öt kötelező testnevelésórát.A közoktatási törvényt módosító, a mindennapos testnevelésórát előíró rendelkezéseket a 2011–2012-es tanévben vezették volna be az első és az ötödik évfolyamban, majd felmenő rendszerben alkalmazták volna.

Az Országgyűlés honlapján az előterjesztő által támogatott módosító indítványok között szerepel azonban az oktatási bizottság azon javaslata, amely szakmapolitikai egyeztetések szükségességére hivatkozva kiveszi a mindennapi testnevelésórákra vonatkozó rendelkezéseket az eredeti javaslatból.

A parlament csütörtökön szavaz a módosító indítványokról, és házszabálytól eltérés esetén várhatóan a zárószavazást is megtartja.

Az eredeti javaslat miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Kerpen Gábor július elején levélben fordult az Országgyűlés oktatási bizottságának tagjaihoz. Az érdekvédő az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban kifejtette: a heti öt testnevelésóra érdemi megvalósítása nagy nehézségbe ütközik, és az intézmények meghatározó részében középtávon is megvalósíthatatlan a kötelező órák részeként.

Legfrissebb hírek

Valverde távoli góljával vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
2 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
7 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
26 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
29 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
51 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
54 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
58 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája