Öttusa-vk: Kovács Sarolta a kilencedik helyen végzett Berlinben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.06. 17:41
Címkék
Kovács Sarolta a kilencedik, Pataki Viktória pedig a 26. helyen végzett az öttusázók idei ötödik világkupaversenyén Berlinben.

A nők 72-en kezdték meg a küzdelmeket pénteken két csoportban, amelyekből az első 18 jutott a vasárnapi döntőbe. Ebben Kovács számára rosszul indult a nap, vívásban – részben versenyhiánya miatt – 35 ellenfele közül csak 12-t győzött le, így a 30. helyről kellett megkezdenie a felzárkózást. Úszásban a második legjobb időt érte el, lovaglásban csupán 20 pontot vesztett, a kombinált számban pedig a tízedik legjobb volt, ezzel jelentősen előrelépett.

Patakinak a verseny eleje ment jobban, a vívás és az úszás után ötödikként szerepelt az eredménysorban, a lovaglásban és a lövészetes futásban viszont jócskán visszaesett.

Kiharcolta a vasárnapi szereplés jogát Cseh Krisztina is, ő azonban selejtezőbeli futása során megsérült, így a fináléban nem versenyzett.

Patakinak a verseny eleje ment jobban, a vívás és az úszás után ötödikként szerepelt az eredménysorban, a lovaglásban és a lövészetes futásban viszont jócskán visszaesett.

Kiharcolta a vasárnapi szereplés jogát Cseh Krisztina is, ő azonban selejtezőbeli futása során megsérült, így a fináléban nem versenyzett.

 

ÖTTUSA-VK, BERLIN
1. Lena Schöneborn (német) 5296 pont
2. Amélie Cazé (francia) 5252
3. Sylwia Czwojdzinska (lengyel) 5220
...9. Kovács Sarolta 5056 (vívás: 12 győzelem/23 vereség/688 pont, úszás: 2:09.96 perc/1244 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 12:44.13 perc/1944 pont)
...26. Pataki Viktória 4776 (21/14/904, 2:15.80/1172, 1068, 14:02.86/1632)

 

Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
17 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
50 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik