Öttusa: Marosi Ádám világkupa-viadalt nyert Angliában

MTI MTIMTI MTI
2010.04.10. 21:19
Címkék
Marosi Ádám nyerte meg szombaton az öttusázók idei harmadik világkupaversenyét az angliai Medwayben.

A világbajnoki címvédő a nemzetközi szövetség honlapjának beszámolója szerint gyengébb kezdés után remek hajrával bizonyult a legjobbnak a vívásban – 25 ellenfelét győzte le, miközben csak tíztől kapott ki –, és egyedüliként teljesítette hibátlanul, szintidőn belül a trükkös lovaspályát.

Marosi minden számot követően az élen állt, a lovaglás után második orosz Alekszandr Leszunnal szemben is 24 másodperces előnnyel kezdhette meg a kombinált záró tusát. Ebben viszont technikai gondjai akadtak.

Amint Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány elmondta: a lövészetnél három-négy alkalommal is idő előtt sült el a fegyvere, emiatt a harmadik háromezer méternek már másodikként vágott neki az addigra felzárkózó Ondrej Polivka mögött. Végül nagy hajrában, mellbedobással előzte meg cseh ellenfelét.

A másik három magyar is jól szerepelt: Kasza Róbert ötödik, Tibolya Péter hatodik, Németh Róbert 11. lett. Tibolya a kombinált számban – amely korábban nem igazán ment neki – a második legjobb eredményt érte el, Németh pedig a harmadikat.

A csütörtöki selejtezőben 74-en szerepeltek, a legjobb 36 lehetett ott a döntőben. Vasárnap a nők fináléját rendezik meg, a mezőnyben ott lesz Gyenesei Leila és Cseh Krisztina.

VILÁGKUPAVERSENY, MEDWAY 
1. Marosi Ádám 5760 pont
2. Ondrej Polivka (cseh) 5760
3. Alekszandr Leszun (orosz) 5712
…
 
5. Kasza Róbert 5652
6. Tibolya Péter 5632
…  
11. Németh Róbert 5588

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
4 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
11 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
15 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
30 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
38 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
39 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
49 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája