Cselgáncs Eb: Ungvári és Csernoviczki döntős, Karakas bronzmeccsen

MTI MTIMTI MTI
2010.04.22. 15:25
Címkék
Ungvári Miklós és Csernoviczki Éva bejutott a döntőbe, míg Karakas Hedvig a bronzéremért küzdhet a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

A 66 kg-ban címvédő Ungvári harmadik mérkőzését sem küzdötte végig: miután Rok Draksic két intéséért jukót kapott, előbb vazaarit érően földre vitte a szlovént, majd úgy leszorította, hogy a rivális nem tudott felkelni a tatamiról. Hívták az orvosi személyzetet, és az első tájékoztatás szerint vállsérülést szenvedett ellenfél hordágyon hagyta el a küzdőteret. Az MTK-Erzsébetváros 30 éves sztárja a fináléban a vb-ezüstérmes spanyol Sugoi Uriartéval csap össze, aki a tavalyi világbajnokságon – eddigi egyetlen találkozójukon – legyőzte őt Rotterdamban.

A 48 kg-os hölgyeknél Csernoviczki Éva az orosz Ljudmila Bogdanovával nézett farkasszemet az elődöntőben. A tatabányaiak tavalyi Eb-másodikja riválisának két intésére jukót kapott, majd a hajrában vazaarit érően dobta el ellenfelét, és magabiztosan nyert. A fináléban a súlycsoport élő legendája, az olimpiai és ötszörös Európa-bajnok román Alina Alexandra Dumitru vár rá.

Karakas Hedvig (57) hamar megmutatta a vigaszágon, hogy csak balszerencsével maradt alul a hosszabbításos negyeddöntőben: alig egy percet tusakodott a spanyol Concepcion Bellorinnal, majd látványos válldobással vetett véget a meccsnek. A miskolciak büszkesége a bronzmeccsen az olimpiai aranyérmes Giulia Quintavalléval találkozik.

A kontinenstorna délutáni programja – benne az éremcsatákkal – 17 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
12 perce

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
42 perce

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB II
48 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
49 perce

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
1 órája

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
1 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
1 órája

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik