Sidi még az idén olimpiai kvótát szerezne

B. CS.B. CS.
2010.01.24. 21:04
null
Sidi Péter még az idén olimpiai kvótát szerezne (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A nemzetközi szövetség által a világ legjobb férfi sportlövőjének megválasztott Sidi Péter a győri Hungarian Open nemzetközi verseny első napján óriási fölénnyel végzett az élen, s egyben megnyerte az Európa-bajnokság második válogatóját.

–Milyen volt a fogadtatásod a Hungarian Openen, miután elnyerted a nemzetközi szövetség év sportlövője díját?
–Már a lőállásba is alig tudtam beállni, és percekkel a start előtt az országos és helyi médiumoknak kellett interjút adnom. Próbáltam a kezdésre koncentrálni, mert a címhez méltóan kellett versenyeznem, s ennek megfelelően 598 körös alaperedménnyel bebiztosítottam a győzelmemet. Annak külön örülök, hogy a hétvége legerősebb eredményét sikerült elérnem, s az aranyérmem mellé még egy óriási pezsgőt is kaptam, amely persze a "világ legjobb sportlövője" címnek is szólt. A dobogón állva megható pillanat volt a szövetség elnökének megtisztelő beszéde és a sportlövő társadalom percekig tartó vastapsa. A nemzetközi szövetség elismerése a hazai sportlövészet kitüntetése és megtiszteltetése is egyben. Remélhetőleg ez lendületet és kitartást ad az utánpótlás számára is, hogy egyszer együtt a dobogó legfelső fokán állva, csapatként is hallgathassuk a himnuszt.

–Az év sportlövője cím megvédéséhez milyen eredményekre lesz szükség?
–Megvédeni a címet talán még nem sikerült senkinek, miután nem elég az adott év világversenyeit megnyerni, hanem még hozzá kell tenni egy-két világcsúcsot, ha valaki biztosra akar menni. 150-nél is több ország foglalkozik sportlövészettel, óriási a konkurencia, ezért nincs olyan, hogy papírforma győzelem. Talán ennek is köszönhető, hogy címvédésre nem találok példát, de egyszer ez a sorozat is megszakad. Remélem, először nálam, ennek szellemében megteszek mindent, hogy újra esélyem legyen elnyerni a kitüntetést, amelyet előttem magyar sportlövő még soha sem birtokolt.

–Melyek a legfontosabb feladatai az évben?
–Szeretnék minél több világversenyről érmeket hazahozni, s mivel sportlövészetben megkezdődik a harc a londoni kvalifikációkért, a kvótaszerzés az egyik legfontosabb feladatom. Sajnos a sportlövő szövetség nehéz helyzetben van, hiszen a korai olimpia kvalifikációk és az ezekre való felkészülés óriási feladatot és anyagi terheket jelent. E pillanatban az én indulásom sem biztos a fontos versenyeken. A londoni olimpiai aranyérmekért a csata már megkezdődött, de a hazai sportágak támogatottságának hiánya óriási lemaradást okoz az ellenfelekkel szemben. Reméljük, a legendás kitartás mellett mielőbb rendeződnek a körülmények, hogy esélyünk legyen a mai ünneplést folytatni 2012-ben, és a többi sportággal együtt országos ünneppé varázsolni az olimpiát.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Katar–Svájc világbajnoki csoportmérkőzés

Foci vb 2026
33 perce

NBA: őrizetbe vették, majd óvadék ellenében kiengedték James Hardent

Amerikai sportok
35 perce

Vb 2026: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
52 perce

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
52 perce

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
57 perce

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
1 órája

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
1 órája

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik