Úszás: vírusfertőzés nehezítette Cseh felkészülését az ob-ra

2009.11.06. 09:35
Címkék
Vírusos betegséggel küzdött Cseh László a jövő heti, százhalombattai rövid pályás úszó országos bajnokság előtt. A tünetek hasonlóak az őt a római vb előtt legyengítő betegséghez.

 

„Harminckilenc fölé kúszott a lázam, rázott a hideg, fájt a gyomrom. Ez a mostani jobban megviselt, mint a római világbajnokság előtt történtek. Valószínűleg ismét valamilyen vírus győzött le néhány napra – emlékezett vissza Cseh László, aki az edzőtábor első három napját nem a medencében, hanem az ágyban töltötte. A fájdalmak mellett leginkább bosszúságot érzett, hogy már megint át kell élnie a római megpróbáltatásokat. – A harmadik napon már nem volt lázam, de a mesterem jobbnak látta, ha aznap még nem úszom. Mostanra minden rendbe jött, kemény és nehéz edzéseken vagyunk túl" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak.

„Szinte biztosan kijelenthető, hogy hajlamos lehet hasonló megbetegedésre a jövőben is, éppen ezért még szigorúbban kell odafigyelnie az étkezésére is. A betegsége hamar lezajlott, így attól nem kell tartani, hogy fizikailag legyengült volna vagy lemaradt volna a felkészülésben" – mondta el dr. Kausz István, az úszóválogatott orvosa.

Legfrissebb hírek

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
8 perce

Visszavonták a DVSC gólját az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
15 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
29 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
33 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája