Sakk: Anand győzelemmel mutatkozott be Nagykanizsán

2009.11.22. 16:53
Címkék
Jól sikerült a sakkvilágbajnok Viswanathan Anand vasárnapi bemutatkozása a magyar bajnoki címvédő Aquaprofit NTSK csapatában: az indiai nagymester az első táblán sötéttel, 39 lépésben legyőzte cseh ellenfelét, Vlastimil Babulát.

A házigazda nagykanizsai csapatban még egy „újonc” volt: Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója, aki világossal szintén begyűjtötte a pontot. A hazaiak végül 10–2-re nyertek a Szombathelyi Haladás ellen.

Anand Moszkvából – a Tal-emlékversenyről és a villám-világbajnokságról – érkezett Nagykanizsára, s hétfőn utazik el Magyarországról. Az összecsapás utáni sajtótájékoztatón elmondta: most pihenő következik, majd januárban asztalhoz ül a hollandiai Wijk aan Zee-ben sorra kerülő hagyományos tornán, áprilisban, Szófiában pedig következik a világbajnoki párosmérkőzés a bolgár Veszelin Topalovval.

Anandot már tavaly szerződtette az Aquaprofit NTSK, azonban az elmúlt szezonban nem sikerült asztalhoz ültetni őt, mert sűrű programja miatt egyik bajnoki időpont sem volt számára megfelelő. A vasárnapi bemutatkozást követően Nádasi Tamás, a nagykanizsai egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy még ebben az idényben ismét a csapatban köszönthetik majd a klasszis játékost.

Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 perce

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
17 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
26 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
34 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
49 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája