Öttusa: ismét balszerencsés volt, eltört a karja Németh Róbertnek

MTI MTIMTI MTI
2009.11.16. 15:11
Címkék
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy vasárnap történt az eset: Németh ráesett a karjára, amelyből szűk két hónapja vették ki a korábbi sérülése alkalmával betett fémlemezt. Hétfőn már meg is operálták, s újra „megvasalták".

 

„A seb gyógyulása után, három-négy hét múlva edzhet, de lovagolni és úszni egyelőre nem fog” – tette hozzá a kapitány.

Némethnek, aki az idén egyéniben vb-negyedik volt, a csapattal pedig aranyérmet nyert Londonban, 2005-ben az őszi táborban felbukott a lova, s az UTE versenyzője akkor mindkét karját eltörte. A jobból már tavaly kivették a lemezt, s úgy tűnt, hogy mostanra a balból is el lehet távolítani, de a friss baleset azt mutatja, hogy a forradás nem volt tökéletes.

Az öttusa-válogatott – nélküle – hétfőtől két héten át Tatán készül a jövő évi versenyekre, a 34 külföldi – egyiptomi, német, brit, spanyol, szlovák és osztrák – edzőpartnerrel együtt mintegy hetvenen tréningeznek együtt.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik