NSSZ: együttműködés az egyetemi és diáksport szövetséggel

2009.11.09. 18:35
Címkék
A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) közgyűlése elfogadta a szervezet új stratégiáját. A budapesti Danubius Hotel Arénában megtartott rendkívüli közgyűlésén kiderült, hogy a 74 tagszövetséget tömörítő Nemzeti Sportszövetség integráló szerepet kíván betölteni a magyar sportban.

A tajvani világjátékok óta először ültek össze az NSSZ tagszervezetei, az olimpián kívüli sportágakat felvonultató világversenyéről Szántó Éva főtitkár tartott beszámolót.


Az esemény előtt a sajtó nyilvánossága előtt stratégiai megállapodásokat kötött a Nemzeti Sportszövetség.

"Azért hívtuk össze a rendkívüli közgyűlést, mert a stratégiának sok olyan eleme van, mely a következő időszaknak meghatározó szerepe lesz" - jelentette ki a sajtótájékoztatón Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke. - "Ennek a stratégiának a része a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséggel és a Magyar Diáksport Szövetséggel kötött megállapodás. A három szervezet között az utóbbi időszakban sokkal nyíltabbá vált a kapcsolat. Szeretnénk a folytatásban is egyeztetni az érdekeket, közösen erősíteni a magyar sport érdekeit. Szempontjainkat a mindenkori kormányzat előtt is szeretnénk képviselni, természetesen együttműködve a Magyar Olimpiai Bizottsággal."

A megállapodást örömmel fogadta a két partner is. Dr. Frenkl Róbert, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke hangsúlyozta: az érdekérvényesítés mellett az együttműködésnek köszönhetően a szervezetek saját erejüket és kapcsolatrendszerüket is hatékonyabban tudják mozgósítani. Deák György, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke abban bízik, hogy az együttműködés segítségével a diáksport is jelentőségének megfelelően tudja képviselni az érdekeit. 

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
10 perce

Martin Chlumecky: Nincs még vége a bajnokságnak!

Labdarúgó NB I
23 perce

A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

Minden más foci
34 perce

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája

Az FIA bizarr hibát követett el – Albon büntetést kapott a miami sprintidőmérő után

F1
1 órája

Még két helyet javíthat a tabellán a Szpari

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
1 órája

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik