Gyurkovics Ferenc újra pódiumra lép

2009.11.19. 14:11
Címkék
Az athéni olimpia után két évre eltiltott súlyemelő, Gyurkovics Ferenc januárban meghiúsult visszatérését követően december 20-án, a csapatbajnoki fináléban lép újra pódiumra hivatalos versenyen.

 

Gyurkovics Ferenccel nagy tervei vannak a sportág honi szövetségének (Fotó: Meggyesi Bálint-NS-archív)
Gyurkovics Ferenccel nagy tervei vannak a sportág honi szövetségének (Fotó: Meggyesi Bálint-NS-archív)

Minden akadály elhárult Gyurkovics Ferenc visszatérése elől. Az athéni magyar (máig tisztázatlanul maradó) súlyemelő-doppingügyek egyik érintettje már az év elején bejelentette szándékát, ám a nemzetközi szövetség (IWF) furcsa szabályai akkor még nem tették lehetővé versenyzését.

Mint kiderült, csak aktív sportoló töltheti le hivatalosan a büntetését, az olimpiai ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics azonban 2005-ben visszavonult, így addig csak 13 hónapot töltött le a kiszabott 24-ből. Január óta eltelt a maradék 11 hónap, így a 105 kilós emelő december 20-án bemutatkozik a csapatbajnoki döntőben – a Szegedi Lelkesedés színeiben, a Kecskeméti TE-vel közös csapatban.

„Nem hadakozni jövök vissza. Annyi idő eltelte után nem volt annyira sürgős a visszatérésem, ezért januárban elfogadtam, hogy még várnom kell" – mondta a Nemzeti Sportnak Gyurkovics.

A súlyemelő elmondta, visszatérésében a sportág iránti szeretete motiválta, amelyen athéni ügye sem változtatott. 2006-ban három hónapig nem tréningezett ugyan, de aztán újult erővel vetette bele magát munkába: jelenleg heti hétszer, de ötször biztosan edz.

Eleinte nem fogalmazott meg célokat, de miután elment a hazai viadalok többségére, az idő múlásával egyre inkább kedvet kapott a versenyzéshez. Most a 387 kilós nemzetközi mesteri szint teljesítése jelent számára kihívást.

„A tavalyi szombathelyi ob-n már éreztem, ha adnak egy cipőt, rögtön átöltözöm – mondta Gyurkovics. – De most is csak azt mondom, hogy a maximumra törekszem, és mert a szövetségnek nagy tervei vannak velem, igyekszem a lehető legkomolyabban venni a súlyemelést. Azért azt hozzáteszem, civil foglalkozásomat – környezetvédelmi szakkatalógust készítünk – nem adom fel".

Arról pedig, hogy a múltra, leginkább az athéni eseményekre élénken emlékezzen, a doppingellenőrök gondoskodtak, akik háromszor is ellenőrizték felbukkanása óta.

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
2 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
3 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
11 perce

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
15 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
23 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
48 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája