Aerobik: Eb-döntőbe várja a juniorokat és a felnőtteket az edző

2009.11.19. 14:02
Címkék
Aerobikválogatottunk 38 versenyzővel már a csehországi Liberecben gyakorol a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra, amelyen indul a nyáron a tajvani világjátékokon egyéniben 7. helyig jutó Roik Zsolt, valamint a tengerentúlon 5. helyezést szerző csoport is.

Roik Zsolt egyéniben és Lendvay Dórával párosban indul a kontinensviadalon. A bajnok gőzerővel készült az Eb-re, nem hátráltatta sérülés, betegség, az edzéseken jó formát mutatott. Szoros program vár rá Liberecben, hiszen elképzelhető, hogy csak tíz perc lesz az egyes és a páros között.

A csoportban induló versenyzők is jól haladnak a felkészüléssel, habár náluk különböző betegségek, sérülések némileg gátolták a tervezett munkát.

„Úgy érzem, egészen jó formában vagyok, bízom benne, hogy az Eb-re jön ki a csúcsforma. Kicsit nyugtalanít, hogy a két gyakorlat között ennyire kevés idő van, habár az edzéseken erre készültünk. Azzal már elégedett lennék, ha döntőbe kerülnék, és ott tökéletesen elő tudnám adni a gyakorlatomat, a többi már a pontozókon múlik" – mondta Roik Zsolt.

„Elsősorban jó gyakorlatokat várok a lányoktól. A felnőtteket és a juniorokat is a döntőbe várom, habár nem volt zökkenőmentes a felkészülés, több sérülés és betegség is megzavarta. Mindenki nagyon eltökélt, mindent megtesznek a sikerért, nagy az összetartás a csapaton belül" – nyilatkozta Kovácsné Laurinyecz Julianna, a csoport edzője.

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
2 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
3 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
12 perce

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
15 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
23 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
48 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája