Vívó-vb: női kardozóink a 11., férfi tőrözőink a 17. helyen végeztek

2009.10.06. 13:50
Címkék
A magyar női kardozók kedden a 11., a férfi tőrözők pedig a 17. helyen végeztek csapatban a törökországi vívó-világbajnokságon.

A Nagy Orsolya, Benkó Réka, Pető Réka és Várhelyi Anna alkotta kardcsapatunk az olaszoktól a 16 között elszenvedett vereséget követően legyőzte a briteket, majd kikapott a románoktól, végül pedig nyert a hongkongiak ellen.

„Tudtuk, hogy az olaszokkal szemben nem lesz egyszerű dolgunk, mert nemigen vertük meg őket az utóbbi időben, de a franciákkal is így voltunk egy darabig, aztán az Európa-bajnokságon mégis túljutottunk rajtuk" – étékelt az MTI-nek Nébald György szövetségi kapitány.

„Az egyéniben mutatott jó teljesítmény alapján nagyon bíztak benne a lányok, hogy most sikerül nyerni az olaszok ellen, de nem jött össze, simán kikaptunk, a vereségnek pedig később is érződött a hatása, ami baj. Először is azt vártam, hogy ha alul is maradunk, szoros mérkőzésen történjen ez, utána pedig magabiztosan megverjük a következő ellenfeleket. Ezzel szemben egy kicsit szétesett a csapat. A jövőre nézve azért vannak biztató jelek, úgy érzem, lépésről lépésre haladva két-három év kell ennek a válogatottnak, hogy beérjen" – mondta a kapitány.    

A Mazza Lorenzo, Szabados Gábor, Széki Bence, Gátai Róbert összeállítású magyar tőrválogatott az után, hogy a hiányos 32-es táblán az első fordulóban kikapott a jóval esélyesebb dél-koreai alakulattól, már nem lépett pástra – az alsó ágon ugyanis végül nem vívtak –, így a ranglista alapján zárt a 17. helyen.

Szerdán a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők csapatversenyét rendezik Antalyában.  

 

VÍVÓ-VB
NŐI KARD, CSAPAT
A 9–16. helyért: Magyarország–Nagy-Britannia 45–40
A 9–12. helyért: Románia–Magyarország 45–42
A 11. helyért: Magyarország–Hongkong 45–41
Korábban, a 16 között: Olaszország–Magyarország 45–35
FÉRFI TŐR, CSAPAT
A 32 között: Dél-Korea–Magyarország 44–38

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
6 perce

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
29 perce

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
35 perce

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
1 órája

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
1 órája

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
1 órája

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik