Vívó-vb: aranyért vívhat a magyar férfi párbajtőrcsapat

2009.10.07. 13:46
Címkék
Aranyéremért vívhat a magyar férfi párbajtőrcsapat szerda délután a címvédő és egyben olimpiai bajnok francia válogatottal a törökországi vívó-világbajnokságon.
Boczkóék a döntőben a franciákkal találkoznak (Fotó: Reuters)
Boczkóék a döntőben a franciákkal találkoznak (Fotó: Reuters)

Az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter összeállítású – idén Európa-bajnok – együttes a németek elleni elődöntőben 45:38-ra nyert. Ezúttal is az Imre, Boczkó, Rédli hármas vívott, mégpedig az összecsapás nagy részében nagyon összeszedetten. Csupán az első párharc után vezettek a németek (1:2), a következő asszótól már a magyaroknál volt az előny.

Boczkó 5:0-ra verte meg Kneipet, így még az is belefért, hogy ezt követően Imre és Rédli is kikapjon két-két tussal. 8:8 után viszont már nem veszítettek párharcot a magyarok, Imre kétszer növelte az előnyt három találattal, Boczkó pedig még a végén eggyel, miközben ő korábban, illetve Rédli döntetlenre hozott egy-egy asszót. A német csapatnál egy alkalommal komoly vita alakult ki a szövetségi kapitány és Schmid között, mert utóbbi Imre elleni kapkodásával gyorsan semmissé tette a felzárkózásukat.

Az összecsapás után már majdnem elkezdtek örülni a magyar csapat tagjai, de érkezett Kulcsár Győző szövetségi kapitány, aki rögtön jelezte, hogy van még cél: „csak semmi ünneplés, most kezdődik a verseny".

A másik ágon a franciák 45:30-ra verték meg a lengyeleket.

A döntő magyar idő szerint 16 óra 40 perckor kezdődik.

 

VÍVÓ-VB, ANTALYA
FÉRFI PÁRBAJTŐR
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–Németország 45:38
Franciaország–Lengyelország 45:30

 

Legfrissebb hírek

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával fordított az AEK Athén

Légiósok
1 perce

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
6 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
19 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
29 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
33 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
34 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
44 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
58 perce