Vívó-vb: a negyeddöntőbe jutottak a férfi párbajtőrözőink

2009.10.07. 11:23
Címkék
A magyar férfi párbajtőrcsapat bejutott a negyeddöntőbe, a női tőrözők viszont vereséget szenvedtek első mérkőzésükön, a 16-os táblán, így a folytatásban legjobb esetben is csak kilencedikek lehetnek.

Az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőregyüttes a 32 között a sorsolás alapján az üzbégekkel csapott volna össze, az ellenfél azonban nem állt ki, így nem volt lehetőség a bemelegítésre élesben. Pedig az észtekkel szemben szükség lett volna rá. Az eleje – talán emiatt is – nem jól indult, az első asszók után 11:14 volt az állás.

Azután viszont Imre 2:0-ra, majd Boczkó 4:1-re nyert, ennek nyomán pedig máris kedvezőbb helyzetből lehetett vívni. Az összecsapás közepén 34:26 is állt már az eredményjelzőn, a tetemes előny azonban mégis majdnem teljesen elfogyott, 25 mp-cel a vége előtt 40:39-re módosult az állás. Ekkor Boczkó eltalálta ellenfelét, aki így kénytelen volt erőltetni a támadásokat, ez pedig a magyaroknak kedvezett. A vége 44:40 lett, következhetnek a dél-koreaiak.

A Varga Gabriella, Knapek Edina, Kreiss Fanny, Varga Katalin alkotta tőrcsapat nagyon rosszul kezdett a nyolcaddöntőben az ukránok ellen, 2:11-ről volt kénytelen visszakapaszkodni. Varga Gabriella és Knapek eredményes második vívásának köszönhetően ez sikerült is, 15:15 után gyakorlatilag új mérkőzés kezdődött. A végéig többnyire az ukránok vezettek, a vívóidő lejártakor azonban 28:28 állt a táblán. A ráadásban Varga és Lelejko lámpája is kigyulladt, a videózsűrizés alapján az ukránokat hirdették ki győztesnek. A magyarok közül sokan ezt erősen vitatták, de akadtak olyan vélemények is – a visszajátszást látva –, hogy akár ilyen döntés is születhetett.

A kilencedik hely megszerzéséhez három mérkőzést kell nyerni.

 

VÍVÓ-VB, ANTALYA
FÉRFI PÁRBAJTŐR
A 32 KÖZÖTT
Magyarország–Üzbegisztán – játék nélkül
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Észtország 44:40
 
NŐI TŐR
A 16 KÖZÖTT
Ukrajna–Magyarország 29:28
Férfi párbajtőrben 30, női tőrben 18 válogatott indult.

 

Legfrissebb hírek

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával fordított az AEK Athén

Légiósok
1 perce

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
6 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
19 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
29 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
33 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
34 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
44 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
58 perce