Úszás: az ifjúsági olimpia prioritást kap az Eb-vel szemben

2009.10.15. 11:51
Címkék
Állást foglalt a Magyar Úszó-szövetség elnöksége: a csaknem egy időben zajló budapesti úszó Európa-bajnokság (augusztus 4–15.) és az első ifjúsági olimpia (augusztus 14–26.) közül az utóbbin történő eredményes helytállást tekinti elsődlegesnek, tehát azoknak a fiataloknak, akik eredményeik alapján mindkét rangos nemzetközi eseményen jogosultak az indulásra, az ötkarikás játékokra kell összpontosítaniuk.

 

A legutóbbi ifjúsági Európa-bajnokság eredményeit figyelembe véve reális az esély arra, hogy a számításba jövő tehetségek akár mindkét versenyen érmet szerezzenek, beleértve a legfényesebbet is. A két helyen történő helytállás azonban kizárt, hiszen a szingapúri versenyhelyszín megköveteli az akklimatizálódást, tehát a nyitónapnál jóval korábban kell odautazni.

„Az olimpia a legrangosabb sportesemény, azzal nem vetekszik semmi" – jelentette ki Gyárfás Tamás, a szövetség első embere, aki egyben a budapesti Eb szervezőbizottságának elnöke is. „A Magyar Olimpiai Bizottság érdeke felülírja a szövetségét, a MUSZ egy tagja az olimpiai családnak a sok közül – hangzott az indoklás".

A szövetség elnöksége úgy határozott, hogy megpályázza a Hajós Alfréd Uszoda tőszomszédságában található, eddig a Danubius Nemzeti Hajós Egylet által bérelt épületet, amely a legutóbbi Európa-bajnokságon is a szervezőbizottság központja volt, a MUSZ pedig a szeretné, ha a jövőben ez lenne a székhelye. Az evezős egyesület tevékenységét tiszteletben tartva alighanem egyértelmű, hogy számukra a legfontosabb a Duna, csónakházuknak más helyen is lehet, kell otthont találni.

Legfrissebb hírek

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
4 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
18 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
18 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
25 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
33 perce

NB III: már csak egyetlen veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
37 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
48 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
1 órája