Súlyemelés, U23-as Eb: Magát Krisztina duplán örülhet

2009.10.16. 22:09
Címkék
Magát Krisztina 94 kilót teljesítve szakításban bronzérmet szerzett a wladyslawowói U23-as Európa-bajnokságon a +75 kilós kategóriában.
A BKV Előre versenyzője egyéni csúcsot, 209 kilót emelve ötödikként végzett összetettben, és csak két kilogrammal maradt le a harmadik helytől. Miután a szövetség úgy motiválta a versenyzőket, hogy az éremszerzők valamennyien részt vehetnek a novemberi, dél-koreai felnőtt-világbajnokságon, Magát Krisztina duplán örülhet. (A csütörtökön 69 kilóban szakításban és összetettben is negyedik Bazsó Bianka éppen csak lecsúszott az értékes „ajándékról”.) Halász István főtitkár mosolyogva újságolta: kis túlzással a verseny befejezése után percekkel már meg is rendelte a repülőjegyet a versenyzőnek. Szombaton a jelenlegi legjobb magyar súlyemelő, Nagy Péter lép pódiumra az igen erős mezőnyű férfi ólomsúlyban, ő már a tavaszi felnőtt Eb óta (összetettben ötödik, szakításban negyedik lett) biztos vb-résztvevő.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
10 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
11 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
17 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
26 perce

NB III: már csak egyetlen veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
30 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
41 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
58 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
1 órája