Lósport: őrizetbe vették Mikóczy Zoltánt, Overdose tulajdonosát

2009.10.24. 14:09
Címkék
Nagyvárad közelében őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezte a nagyváradi törvényszék Overdose tulajdonosát, a szlovák állampolgárságú Mikóczy Zoltánt. A pozsonyi külügyminisztérium megerősítette a hírt – írja a Népszabadság szombati számában romániai lapértesülésekre hivatkozva.

A lap szerint Mikóczy Zoltán és szintén őrizetbe vett magyarországi üzlettársa a Partiumban húskombinátot működtetett, amely ellen csődeljárás indult. A nagyváradi rendőrség közleményéből kiderül, a tulajdonosok a gyanú szerint romániai hitelezőik elől el akarták vonni a felszámolás alatt álló cégük 700 ezer lejre, azaz mintegy 43 millió forintra becsült gépeit.

Állítólag ehhez hamis papírok kiállítására vették rá a húsfeldolgozó ügyvezetőjét, amellett magukkal akarták vinni a cég dokumentumait, ami lehetetlenné tette volna a felszámolás lebonyolítását – olvasható a Népszabadságban.

Legfrissebb hírek

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
10 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool őrzi előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
20 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
38 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
46 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
55 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája