Kajak-kenu: egy arany-, három bronzérem a maratoni vb-n

2009.09.18. 19:33
Címkék
Egy arany- és három bronzérmet szerzett a magyar válogatott a maratoni vb első napján Portugáliában. Az aranyérmet a kajakos nők ifjúsági korosztályában Georgopoulou Alexandra szerezte meg.

Nehéz pályát jelöltek ki a portugál szervezők a maratoni vb indulóinak, a futószakaszban ugyanis egy nagyon meredek emelkedőn kellett felfutniuk. Az ifjúságiaknak 17, míg az U23-as mezőny tagjainak 21 kilométert kellett teljesíteniük egy csodaszép helyen fekvő tengeröbölben.

Az ifjúságiaknál a női kajakosok szerepeltek a legjobban, Georgopoulou Alexandra nagy fölénnyel, magabiztos versenyzéssel győzött, Vaczai Enikő pedig bronzérmet nyert.

Ugyancsak bronzéremnek örülhetett a kenus Dóczé Ádám, a másik magyar induló - Vasbányai Henrik - azonban vírusos fertőzés miatt fel kellett, hogy adja a versenyt.

A fiú kajakosoknál Bucher Barnabás 9. lett, úgy, hogy az első futószakasz után beborult, pedig akkor még az élbolyban haladt.

Hüttner Csaba utánpótlás kapitány szerint „minden versenyző jól küzdött, pedig az ifik dolgát még az is nehezítette, hogy délelőtt még apály volt, így még meredekebb emelkedőre kellett felkaptatniuk a futószakaszon".

Délután az U23-as futamokat rendezték, 21 kilométeres távon, és a feltámadó szél miatt egyre hullámosabb vízen.

Itt is a női kajak szakág szerepelt a legjobban a magyar csapatból, hiszen Havas Eszter bronzérmet nyert. Eszter végig az élbollyal ment, csak az utolsó körben dőlt el a verseny, Storcz Botond felnőtt kapitány szerint „jól teljesített, és örülni kell ennek a bronzéremnek!"

A kenusoknál két magyar végzett az első tízben, Szabó Bonifác 9., míg Devecseri Ádám 5. lett, ráadásul úgy, hogy Storcz Botond elmondása szerint „Devecserinek kitört a lábtámasza, és ha ez a hiba nincs, akkor akár a dobogó is elérhető lett volna".

A férfi kajakosok zárták a napot, itt Boros Adrián a 9. lett, Kulifai Tamás pedig a 13. helyen ért célba, úgy, hogy beborult az utolsó előtti körben.

Legfrissebb hírek

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
12 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
15 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
16 perce

Őrült meccsen mentett pontot, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
16 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
21 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
34 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
36 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
58 perce