Evezős Eb: a Simon, Juhász kormányos nélküli kettes is döntős Bresztben

MTI MTIMTI MTI
2009.09.19. 11:37
Címkék
A döntőbe jutását már pénteken bebiztosító Alliquander Anna, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár után szombaton a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes is kiharcolta a finálés szereplés jogát a fehéroroszországi Bresztben az evezősök Európa-bajnokságán. A többi magyar egység a B-döntőben szállhat vízre a vasárnapi zárónapon.

A reményfutamok során Simonék remek győzelemmel kerültek a legjobb hat közé, a többieknek azonban nem sikerült az első két vagy három hely valamelyikén végezniük, így a folytatásban a 7–12. pozícióért küzdhetnek.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint az ezúttal normálsúlyú egypárban induló Varga Tamás negyedik lett a középdöntőben, míg a nők hasonló számában versenyző Szabó Katalin, valamint az Orbán Gergely, Szekér László normálsúlyú kétpár és a könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes egyformán harmadikként zárt reményfutamában.

Az A- és B-finálékat vasárnap bonyolítják le az Eb-n, ahol csak az olimpiai számokban rendeznek futamokat.

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
1 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
1 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
3 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
4 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik