Úszás: Nagy József tanítványa újfent világcsúcsot úszott

2009.08.08. 10:52
Címkék
Miután július végén a római vizes vb-n normál medencében megdöntötte a világcsúcsot a 200 méteres női mellúszásban, péntek este rövid pályán állított fel rekordot Nagy József kanadai tanítványa, Annamay Pierse ugyanebben a számban.
A leedsi brit Grand Prix-n a 25 méteres medencében 2:16.83 perc alatt ért célba, míg az előző legjobb eredmény – ez év márciusa óta – 2:17.50 volt, s ugyancsak az ő nevéhez fűződött. Megdőlt a világcsúcs a „rendes” 100 méteres női mellúszásban is: az amerikai Jessica Hardy hazája úszóbajnokságán, Federal Wayben tudta le a távot 1:04.45 perc alatt. Az előző rekordot a római világbajnokságon július 27-én elért 1:04.84-gyel honfitársnője, az erdélyi felmenőket családjában tudó Rebecca Soni tartotta. Hardy egy nappal korábban 50 m mellen is csúcstartóvá lépett elő, akkor a 100-as előfutamban az első fordulónál mérték nála a csúcsot jelentő 29.95 másodperces időt. Ő az első, aki ebben a versenyszámban a nők között át tudta törni a félperces álomhatárt. Remeklése azért is érdekes, mert most tért vissza július 29-én lejárt egyéves eltiltása után. A tavalyi országos bajnokságon akadt fenn a doppingvizsgálaton, mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó klenbuterol nyomaira bukkantak. Hardyt ezt követően két évre eltiltották, majd fellebbezését követően az idén májusban felére csökkentették büntetését.
Legfrissebb hírek

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
10 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
13 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
17 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
20 perce

FÉRFI KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
25 perce

Ligue 1: a Lens és a Lyon is kikapott, a Marseille és a Lille nyert

Francia labdarúgás
26 perce

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
1 órája

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
1 órája