Kajak-kenu: kihirdették a maratoni vb-re utazó magyar keretet

2009.08.24. 21:31
Címkék
A hétvégén Tolnán rendezték meg a maratoni kajak-kenu világbajnoki válogatót, amely alapján hétfőn a szakvezetés kihirdette a szeptemberi crestumai világbajnokságon induló magyar csapatot.

„Elég tuszkolós verseny volt" – összegezte a hétvégi maratoni világbajnoki válogató történéseit Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

 Tolnán elképesztő meleg fogadta a versenyzőket, akiknek épphogy derékig érő vízben kellett leevezni a maratoni távot. Így maratonistáink csak „tuszkolták" magukat a válogatón, ezért meglehetősen sokan feladták a versenyt: az első napon, aki nem látott esélyt arra, hogy bekerüljön a legjobb kettő közé, az inkább már a másnapi páros versenyekre koncentrált.

A felnőtt nők mezőnyében az Európa-bajnok Csay Renátának például védettsége volt, így rajthoz sem állt az egyes során - a válogatót párja, Faldum Bereniké nyerte meg, akivel másnap K-2-ben diadalmaskodott. Bár a második helyen a Szilvásy Nóra, Horváth Tímea duó zárt, Bara Alexandra és Gutyina Kinga Európa-bajnoki második helyével már biztosította a helyét a világbajnokságra.

A felnőttek mezőnyében a férfi kajakosok versenye hozta a legnagyobb küzdelmet. Salga István és a még U23-as korú Noé Milán az utolsó körig együtt haladt, ám ekkor érvényesült a rutin: Salga meglépett, s megnyerte a viadalt. Salga párja, Péter Kristóf inkább feladta az egyest és a másnapi párosra koncentrált. Jól is tette, hiszen viszonylag nagy csatát vívtak a második helyen záró Kulifai Tamás, Noé Milán kettőssel. Ám nem ők, hanem az Európa-bajnokságon második Petrovics Máté, Jámbor Attila duó rajtolhat majd a crestumai vb-n.  

A kenusok mezőnyében egyesben Csabai Edvin és Györe Attila volt a sorrend, ám utóbbi úgy döntött nem áll rajthoz egyéniben a világbajnokságon. Helyette a válogatón harmadik Nagy Péter képviselheti a magyar színeket Crestumában. Párosban természetesen a Csabai, Györe duó nagy fölénnyel győzött a Gilányi Zsolt, Korisánszky Péter kettős előtt.

A világbajnokságra utazó magyar keretet itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Átrok Belgiumban lőtt gólt, Redzic a Salzburgban, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
3 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idei évben lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
6 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
31 perce

Simeone góljával vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
34 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
34 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
43 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
49 perce