Sporttörténelem: a MOA felhívása a magyar sport múzeumáért

2009.08.03. 12:09
Címkék
A Magyar Olimpiai Akadémia tanácsa az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz, a dokumentumot az alábbiakban szöveghűen közöljük.
„A világ magyarjait, ha valamiről elmondható, hogy képes összekapcsolni a – közös nyelv és múlt mellett – az a sport, az olimpia. Magyarok százezrei, millió szorítottak egy-egy nagy versenyen sportolóinknak, akik számára a győzelem, a siker soha nem múló emlék maradt.

Ezek a sportolók nem egy esetben versenyzői pályafutásuk tárgyi, fotó és írásos emlékeit önzetlenül ajánlották fel a Sportmúzeumnak, amely gyűjteményét tekintve a magyar sport kincsesházának is nevezhető. „Háza” azonban immáron évtizedek óta nincs. A mindenkori sportvezetés ígéretek tucatjaiban biztosította a sportolókat, a sportot szerető és azt önzetlenül támogató közvéleményt, hogy a magyar sport méltó múzeumot kap.

Sajnos a méltó elhelyezés, a valódi múzeum létrehozása azonban még mindig várat magára. A magyar sport története, amely a nemzet egységét és értékeit volna képes bemutatni kiállításokon, megfelelő gyűjteményben sajnos a mai napig nem látható. A Sportmúzeum az elmúlt évtizedek során vándorolt, de helyzete sem épületét, sem a gyűjtemény raktározási lehetőségeit, sem a szükséges tárgyak restaurálását tekintve nem lett jobb. Néhány megszállott és a sport iránt elkötelezett munkatárs áldozatos munkájának köszönhető, hogy még létezik és igyekszik bemutatni, hogy mit is jelentett, mit jelent a magyar sport, az olimpiai mozgalom. Sportágak, versenyek történetét, a jövő nemzedéke számára követésre méltó életutak bemutatását hol, hányan láthatjuk? (Hajós Alfréd teljes dolgozószobája, olimpiai bajnoki érme, dr. Mező Ferenc szellemi olimpiai bajnok könyvtára, a Széchenyi, Andrássy, Eszterházy családok bajnokainak értékes sportdíjai, a milleneumi sportversenyek ereklyéi, a magyar sportéremtár stb. ládákban, dobozokban vannak)

Mi csak reméljük, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között is lesz annyi közös akarat és egyetértés a magyar közélet szereplőiben és az állami sportvezetésben, hogy végre döntést hoznak méltó helyen felállítandó, a magyar sport több mint évszázados története bemutatására alkalmas „Magyar Sportmúzeum”-ról.

Eddigi sport sikerei a nemzetnek, a sport iránt megnyilvánuló töretlen elkötelezettség, versenyzőink, bajnokaink teljesítménye és az össznemzeti érdek is ezt kívánja. Ezt kívánjuk mi is és reméljük, sok ezren csatlakoznak hozzánk határainkon belülről és kívülről egyaránt!”

Legfrissebb hírek

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
4 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
7 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
9 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
9 perce

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
24 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
28 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
31 perce