Világjátékok: Gémesi szerint teljesítettük a kitűzött célt

2009.07.23. 01:35
Címkék
Bár még csak a Világjátékok felénél járunk, de már kijelenthető: a mieink teljesítették a kitűzött célt. Dr. Gémesi György a játékokat megelőzően nagyon óvatosan bocsátkozott jóslatokba, de 3-4 magyar érmet vizionált. Nos, ez már valóság, de hátra van még egy-két sportág. Az NSSZ elnöke büszke a magyar csapatra, mint mondta, a Világjátékokon szinte egyedülálló módon szurkol egyik sportoló a másiknak, és ez az egység sok erőt ad a pályán lévőknek.
A játékok előtti fogadalomtételen Gémesi egy esetleges 2017-es budapesti rendezésű Világjátékokról beszélt, ezzel kapcsolatban Tajvanon elmondta, hogy dr. Aján Tamás, a Világjátékokat szervező IWGA alelnöke segített összehozni egy tárgyalást Ron Froehlich úrral, a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének az elnökével. "A találkozón megismertem az esemény megrendezésének feltételeit, és kiderült, hogy 2010-ben dől el a 2017-es helyszín. Akkorra egy ütőképes pályázatot kell beadnunk. A Világjátékok megrendezésének költsége nagyjából három és fél magyarországi Forma-1-es futammal ér fel” - összegzett az elnök.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
3 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
8 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
29 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
35 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
40 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
56 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
59 perce