NSSZ: Gémesi György az olimpiai sportágak elnökjelöltje

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.02.06. 00:19
Címkék
Az olimpiai sportágak szekciója Gémesi Györgyöt javasolja a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) új elnökének.
Az NSSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szekció csütörtökön tartotta utolsó egyeztetését, és a jelen lévők titkos szavazása alapján alakult ki ez az álláspont.A szervezet elnökválasztó rendkívüli közgyűlésére pénteken 13 órától a Magyar Sport Házában kerül sor. Gémesi mellett Berényi János a másik jelölt.Gémesi György tíz éven át volt a vívók hazai első embere, de november végén távozott posztjáról, Berényi János jelenleg a kosárlabda-szövetség elnöke, korábban pedig irányította már az Nemzeti Sportszövetséget.Az NSSZ elnöki posztjáról tavaly áprilisban mondott le Erdei Tamás, a szervezet legfelsőbb fóruma azonban akkor az olimpiai felkészülés miatt úgy döntött, hogy csak a pekingi játékok után tartja meg az elnökválasztást.
Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpool–Wolverhampton Wanderers

Angol labdarúgás
44 perce

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
49 perce

Ratajski nagyot fordított Plaisier ellen, elsőként nyolcaddöntős a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
1 órája

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
1 órája

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
1 órája

A Parma nyert, a Fiorentina maradt az utolsó helyen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2 órája

Öttusa: Tamás Eb-címet védett és vb-bronzot nyert a juniorok között

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik