Sakk: egy doppingeset miatt bronzérmes lehet a magyar csapat

2008.12.02. 02:05
Címkék
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap szerint az ukrán Vaszilij Ivancsuk doppingvétsége miatt elképzelhető, hogy a magyar férfi csapat a harmadik helyen végez a múlt kedden befejeződött drezdai sakkolimpián.
A világranglista harmadik helyén álló Ivancsukot a záró fordulóban az Egyesült Államok ellen 3,5-0,5-re elveszített mérkőzés után jelölték ki doppingvizsgálatra. A nemzetközi nagymester azonban nem adott mintát, hanem elmenekült a helyszínről és az ukrán csapat egyik tisztségviselője sem tudta rávenni a részvételre a doppingvizsgálaton.A 2004-es olimpián hasonló esetben két csapattól is pontokat vontak le, ha Drezdában is erre kerül sor, akkor Magyarország a rangsorban a FAZ számításai szerint előrelép a harmadik helyre.Ivancsuk tettéért akár kétéves eltiltást is kaphat.
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyerte a madridi challengertornát

Tenisz
19 perce

Két csere hozta össze a győztes gólt, legyőzte a Sassuolót a Genoa

Olasz labdarúgás
41 perce

Jól halad a hétszeres magyar bajnok strandröplabdázó, Stréli Bence felépülése

Röplabda
1 órája

Bondár Anna: Szívünket-lelkünket kitettük a pályára

Tenisz
1 órája

„Barcelona a miénk!” – Yamal odaszúrt a városi riválisnak a derbi után

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kijutott a világbajnokságra a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2 órája

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
2 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik