Birkózás: 2010-ben vb-k sorozata és FILA-kongresszus Budapesten

2008.12.02. 11:33
Címkék
A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy 2010-ben egyszerre két jelentős esemény házigazdája lesz Budapest. Július 20–25-én a magyar szövetség rendezi meg a kötött- és szabadfogású, valamint női junior-világbajnokságot, illetve – a versenyhez kapcsolódva – a FILA kongresszusát is.
Utóbbi különleges sportdiplomáciai siker, hiszen a kongresszusokat a felnőttvilágbajnokságok színhelyén szokták megtartani. Ráadásul 2010 szeptemberében az oroszországi Szentpétervár ad otthont a vb-nek.Budapest korábban kétszer rendezett junior-világbajnokságot: 1989-ben a kötött-, 1994-ben pedig a kötött- és a szabadfogásban. A nők először 1988-ban, a franciaországi Dijonban versenyezhettek juniorvébén, de évente csak 1998 óta.
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyerte a madridi challengertornát

Tenisz
21 perce

Két csere hozta össze a győztes gólt, legyőzte a Sassuolót a Genoa

Olasz labdarúgás
44 perce

Jól halad a hétszeres magyar bajnok strandröplabdázó, Stréli Bence felépülése

Röplabda
1 órája

Bondár Anna: Szívünket-lelkünket kitettük a pályára

Tenisz
1 órája

„Barcelona a miénk!” – Yamal odaszúrt a városi riválisnak a derbi után

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kijutott a világbajnokságra a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2 órája

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
2 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik