Cselgáncs: marad a Hungária-kupa, és jönnek a pénzdíjas tornák

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.25. 00:57
Címkék
Az eddigihez képest jelentősen átalakul jövőre a cselgáncsozók nemzetközi versenynaptára, amelyben továbbra is megtalálható lesz a Hungária-kupa.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szokásos Világkupa-sorozatban – a korábbi hírek ellenére – a február 14–15-i állomás lesz a budapesti viadal, és 2009-től megjelennek a pénzdíjas tornák is. Az eddigi szuper-A kategóriás Vk-versenyekből öt, egyenként 100 ezer dollár összdíjazású Grand Prix-t hozott létre a nemzetközi szövetség (IJF), ezek helyszíne Hamburg, Rotterdam, Dubai, Las Vegas és Peking lesz. Még nagyobb összeget, 150 ezer dollárt osztanak szét a négy Grand Slam-erőpróbán: Párizsban, Moszkvában, Tokióban és Rio de Janeiróban. Végül pedig lesz egy World Masters (Mesterek tornája) elnevezésű, 200 ezer dolláros csúcsesemény, amelynek házigazdája egyelőre nem ismert.Magyarország a férfi Hungária-kupán kívül egy vagy két dzsúdós rendezvénynek ad otthont jövőre: október 3-án Miskolcon lesz a csapat Európa-bajnokság – amelyet 2005-ben Debrecen rendezett meg –, és ha sikerül megszerezni az állami napok terhére a Papp László Sportarénát, akkor ott kerül sor a június 26-tól 28-ig kiírt ifjúsági világbajnokságra.Ami a felnőttek hagyományos találkozóit illeti, a 2009-es Európa-bajnokság házigazdája április 24. és 26. között Tbiliszi, a vb-é pedig augusztus 26-tól 30-ig Rotterdam lesz.
Legfrissebb hírek

Erste Liga: az Újpest hosszabbításban győzött a BJA ellen

Jégkorong
31 perce

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
1 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
1 órája

Gyász: meghalt a legendás testnevelő tanár, Somfai Csaba

Egyéb egyéni
1 órája

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
1 órája

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
1 órája

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2 órája

Megvan Mozambik első győzelme az Afrika-kupán, Gabon volt az áldozat

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik