Vívás: meghallgatta a szövetség a kapitányjelölteket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.18. 17:57
Címkék
Kedden meghallgatta a vívók szövetségi kapitányi posztjaira pályázókat az előkészítő bizottság, amely egyúttal meg is fogalmazta javaslatát a jövő pénteken ülésező – és akkor várhatóan döntést is hozó – elnökség számára.
A felállított sorrendek egyelőre nem nyilvánosak.A szövetség tájékoztatása szerint a jelentkezőknek ezúttal az írásos anyagaik nyomán felvetődő kérdésekre kellett válaszolniuk, és fejenként 15 perc állt a rendelkezésükre szóbeli kiegészítésük megtételére. A pályázatokat október 30-ig kellett benyújtani.

A jelöltek:

  • párbajtőr: Kulcsár Győző, Kovács Iván, Móna István, Salamon Gábor, Udvarhelyi Gábor
  • kard: Nébald György, Pézsa Tibor, Kovács Tamás, Bódy István, Gergácz László
  • tőr: Bernát Zoltán, Szekeres Pál, Gyarmati Béla

A jelöltek:

  • párbajtőr: Kulcsár Győző, Kovács Iván, Móna István, Salamon Gábor, Udvarhelyi Gábor
  • kard: Nébald György, Pézsa Tibor, Kovács Tamás, Bódy István, Gergácz László
  • tőr: Bernát Zoltán, Szekeres Pál, Gyarmati Béla
Legfrissebb hírek

Pakisztáni válogatott játékost szerződtethet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
26 perce

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik találkozása Cristiano Ronaldóval játékoskísérőként, majd ellenfélként

Magyar válogatott
30 perce

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
1 órája

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, Gorjacskina a nőknél

Egyéb egyéni
2 órája

Vívás: fontos versenyekkel teli január vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
2 órája

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik