Úszás: az amerikai Gary Hall Jr. bejelentette a visszavonulását

2008.11.18. 00:41
Címkék
A három olimpián tíz érmet nyerő, kétszeres világbajnok Gary Hall Jr. hivatalosan bejelentette: végleg felhagy a versenyszerű úszással.
A 34 éves amerikai sprinter azt mondta, ezentúl több időt akar szentelni feleségének és két kisgyermekének, valamint aktívabb szerepet szán magának a cukorbetegség elleni küzdelemben is. "Újabb négy esztendőt nem tudok és nem is óhajtok vállalni, már nem tudnám végigcsinálni a kőkemény felkészülést, amilyent egy újabb olimpiai részvétel megkívánna. Emellett már eddig is túl sokszor volt kénytelen nélkülözni engem a családom" – jelentette ki az ötkarikás játékokon egyéniben – egyformán 50 m gyorson – kétszeres győztes, továbbá két ezüstöt és egy bronzot is kiérdemlő klasszis, aki váltóban ugyancsak jeleskedett, hiszen három arany-, valamint egy ezüst- és egy bronzérmet sikerült nyernie a staféták tagjaként az olimpiákon. Az idei, pekingi játékokról azonban már lemaradt, miután az amerikaiak válogatóversenyén csak negyedik lett kedvenc távján, vagyis nem tudta kiharcolni a részvételt. Bejelentése szerint Hall az eddigieknél többet kíván tenni a cukorbetegséggel szemben is, már csak azért is, mert jómaga szintén diabéteszes, a betegséget 1999-ben diagnosztizálták nála. Gary Hall Jr. nem csupán gyorsaságával szerzett hírnevet az uszodák világában, hanem szókimondásával is. Harcosan kelt ki több alkalommal is a doppingolás ellen. Az ez évi, omahai kvalifikációs viadalon például annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte az utóbbi idők világrekordesőjének hátterében nem a hi-tech, azaz nem a Speedo űrtechnológiai alapon kifejlesztett csodadressze áll, hanem sokkal inkább a bevált régi módi, a dopping bújik meg a szupereredmények mögött. "Nincs semmilyen bizonyítékom rá, de az az érzésem, hogy a dopping továbbra is létezik" – mondta újságíróknak Gary Hall Jr.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
3 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
3 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
4 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik