Hazai pályán is bizonyítani szeretne a Lombard BVSC

2008.11.04. 14:17
Címkék
Az asztalitenisz Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulóját rendezik pénteken, ráadásul a német Würzburg ellen játszó Lombard BVSC az idén először hazai pályán léphet asztalhoz.
Zwickl Dániel szerint a japán Macudaira Kenta ellen lesz a legnehezebb dolguk
Fotó: Farkas József (archív)
Zwickl Dániel szerint a japán Macudaira Kenta ellen lesz a legnehezebb dolguk
Zwickl Dániel szerint a japán Macudaira Kenta ellen lesz a legnehezebb dolguk
Fotó: Farkas József (archív)
Zwickl Dániel szerint a japán Macudaira Kenta ellen lesz a legnehezebb dolguk


A magyar csapat eddigi mérlege egy győzelem és egy vereség – előbbit az olasz Sterilgarda ellen szerezte, míg az osztrák Niederösterreich otthonában 3:2-re kikapott –, ám a körbeveréseknek köszönhetően az első helyen áll a C-csoportban.

A hétvégi összecsapás esélyeiről bizakodóan nyilatkozott az együttes ötszörös világ- és kilencszeres Európa-bajnok svéd kiválósága, Jörgen Persson (19. a világranglistán), aki úgy véli: bár nagy nevek nem szerepelnek a németeknél, mégis hiba lenne lebecsülni az ellenfelet.

Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a pekingi olimpián legjobb európaiként a negyedik helyen záró Persson a pénteki szereplés miatt lemondta a szentpétervári Európa-bajnokságon való részvételt. A 42 éves klasszis mindenesetre kijelentette: hiba lenne csak tőle várni a jó teljesítményt.

A Würzburgból hiányozni fog a balkezes német Patrik Baum (125.), így – Zwickl Dániel elmondása szerint – a legnehezebb mérkőzés a japán tehetség, Macudaira Kenta (115.) ellen várható.

A Lombard BVSC-nél, amely Jörgen Perssont, Zwickl Dánielt, Széll Zsoltot és Nagy Krisztiánt nevezi a pénteken hat órakor kezdődő találkozóra, az a célkitűzés, hogy eljussanak az egyenes kieséses szakaszig, amihez a C-csoport első két helyének valamelyikét kellene megszerezni. Ehhez nagy lépést jelentene, ha november 7-én a Körcsarnokban magyar győzelem születne.

A zuglóiak a következő meccsüket is itthon játsszák: november 14-én a világbajnok Werner Schlagerrel felálló osztrák Niederösterreichhal csapnak össze a Körcsarnokban.
Legfrissebb hírek

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
2 perce

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
8 perce

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
8 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
9 perce

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
13 perce

Férfi kosár NB I: a Szolnok nyert a Falco otthonában, utolsóként a Sopron csúszott be a rájátszásba

Kosárlabda
20 perce

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
25 perce

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
33 perce
Ezek is érdekelhetik