Öttusa: a szövetség pályázatot írt ki a kapitányi posztra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.03. 16:40
Címkék
A Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) nyílt pályázatot írt ki a szövetségi kapitányi poszt betöltésére, azaz nem hosszabbítja meg automatikusan Pálvölgyi Miklósnak, a férfi-, illetve Kulcsár Antalnak, a női válogatott szakvezetőjének az olimpiai ciklus végével lejáró megbízatását.
Erről a MÖSZ elnöksége döntött az október 15-i ülésén, s a feltételeket illetően hétfőig szabott határidőt az esetleges észrevételek megtételére.Pálvölgyi Miklós az MTI érdeklődésére azt mondta, előbb elolvassa a feltételeket, de alapvetően szándékozik pályázni.„Nem hiszem, hogy a pályáztatás egyfajta bizalmatlanság jele lenne; úgy gondolom, hogy a sportág körül olyan légkör alakult ki, amely szükségessé teszi a leendő kapitány legitimálását” – tette hozzá.Kulcsár Antal viszont úgy nyilatkozott, hogy nem ért egyet a pályáztatással, és ezt a véleményét kifejtette azon az elnökségi ülésen is, amelyiken ez a lehetőség felvetődött. Arról, hogy ő maga pályázik-e, nem szolgált konkrétummal, mert mint mondta, egyelőre még a feltételeket sem ismeri.A pályázóknak szakmai önéletrajzot kell benyújtaniuk, csatolniuk kell öttusaszakedzői diplomájuk másolatát, emellett elemzést kell készíteniük a sportág hazai helyzetéről, az egyesületek, illetve a válogatott eddigi működéséről.A MÖSZ egyúttal javaslatot vár a jövőbeni szakmai munka elképzelt formájáról, arról, hogy legyen-e továbbra is külön kapitánya a férfi- és a női válogatottnak vagy sem, továbbá arról, hogy a felkészülés központi, egyesületi, esetleg vegyes formában történjen.A jelentkezési határidő 2008. november 28. 12 óra. A további részletekről a MÖSZ honlapján lehet tájékozódni.A pályázatokat egy, a sportág elismert szakembereiből álló bíráló bizottság értékeli, és az is tesz javaslatot az elnökségnek. A leendő kapitány(ok) megbízatása négy évre szól majd.
Legfrissebb hírek

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
35 perce

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
36 perce

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
37 perce

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
7 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
7 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
8 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik