A viadal honlapja szerint a friss Eb-bronzérmes játékos – aki szombaton Póta Georginával és Lovas Petrával megnyerte a csapatversenyt – öt szettben maradt alul kínai származású ellenfelével szemben. Az első szettben Tóth remekül hajrázott, a második viszont könnyedén Lié lett. Az ellenfél lendületbe jött, és hozta a következő felvonást is, sőt a negyedikben is elhúzott, ám a magyar játékos feljött 9–7-re. Ekkor Li időt kért, a pihenő pedig jót tett neki, mert – ha nehezen is, de – ezt a játszmát is megnyerte.Az ötödik szettben váltva vezettek a felek, majd 4–3-as Tóth-előny után Li megint átvette a kezdeményezést, és állva hagyta magyar riválisát.
PRO-TOUR-SOROZAT, SALZBURG
NŐI EGYES, DÖNTŐ Li Qian (lengyel)–Tóth Krisztina 4–1 (–8, 5, 7, 8, 5) |
PRO-TOUR-SOROZAT, SALZBURG
NŐI EGYES, DÖNTŐ Li Qian (lengyel)–Tóth Krisztina 4–1 (–8, 5, 7, 8, 5) |