Vívás: tizenhárom kapitányi pályázat érkezett be péntek délig

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.10.31. 15:15
Címkék
A péntek déli határidőig összesen 13 pályázat érkezett be a Magyar Vívószövetség által meghirdetett kapitányi posztokra.
A szövetség tájékoztatása szerint a három fegyvernem közül a kard és a párbajtőr kapitányi helyére öten-öten, míg a tőr szakvezetői posztjára hárman jelentkeztek.A pályázók személye jövő kedden 9 órakor válik ismertté, amikor a pályázat-előkészítő bizottság vezetője ügyvéd jelenlétében bontja ki a lezárt borítékokat.A szövetség elnöksége november 30-ig bírálja el a beérkezett munkákat, s ezt követően hirdeti majd ki a győztesek nevét.A legutóbbi időszakban a párbajtőrözőknél Kulcsár Győző, a kardozóknál Nébald György, míg a tőrözőknél Bernát Zoltán volt a kapitány.
Legfrissebb hírek

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
5 perce

Budapest ad otthont a Teqball Tour idei első állomásának

Egyéb egyéni
23 perce

Szombaton teljes hajózár lesz érvényben a Duna egy szakaszán – több százan úsznak majd a folyóban

Úszás
24 perce

Klub-vb: alaposan helyretették Marescát a sajtótájékoztatón

Klub-vb
38 perce

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
38 perce

Prosser Dániel: A japán egyetemi évek helyett még futballozhatok

Labdarúgó NB I
43 perce

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
47 perce

Wimbledon: Paolini szakított edzőjével, Dimitrov mellett Sinner is megsérült

Tenisz
56 perce
Ezek is érdekelhetik