Gyárfás nagy megtiszteltetésnek tartja Jedrzejczak megkeresését

Vágólapra másolva!
2008.10.08. 17:32
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla a Kőbánya SC-ben, a Pekingben háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mesterénél, Turi Györgynél szeretné folytatni pályafutását Otylia Jedrzejczak, a lengyelek olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóklasszisa. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke sportdiplomáciailag nagy sikernek tartja a megkeresést.
Gyárfás szerint megtisztelő Jedrzejczak felkérése
Fotó: Imago
Gyárfás szerint megtisztelő Jedrzejczak felkérése
Gyárfás szerint megtisztelő Jedrzejczak felkérése
Fotó: Imago
Gyárfás szerint megtisztelő Jedrzejczak felkérése

TURI GYÖRGY REAKCIÓJA

Turi György elmondása szerint örömöt és büszkeséget érzett, amikor Jedrzejczak és trénere először fordult hozzá az ötlettel. „Ez még a pekingi olimpián történt, ott kerestek meg első ízben, majd az olimpia végén még egyszer beszélgettünk a közös munka lehetőségéről – mondta Turi az MTI-nek. – Hiába van meg bennem a hajlandóság, a kérdésben egyedül nem dönthetek, szükség van a magyar szövetség válaszára, álláspontjára.”
A 200 m női pillangó korábbi egyeduralkodójának, volt világcsúcstartójának esetleges átköltözése ügyében a lengyel szövetség kereste meg a magyar szövetség (MÚSZ) vezetőit a pekingi ötkarikás játékokat követően.

„Természetesen hatalmas megtiszteltetés ez a magyar úszósport számára – mondta Gyárfás Tamás. – Ám nagyon meg kell gondolnunk, hogy milyen választ is adunk a lengyel szövetségnek. Meg kell néznünk, hogy Kovács Emesére és Dara Eszterre milyen hatással lehet az, ha a lengyel lány is velük készül.”

„És még inkább azt, hogy az ő esetleges eredményeiket veszélyezteti-e a vetélytárs – folytatta az elnök. – Annak idején Sarah Poewe is megkereste Kiss Lászlót és Turi Györgyöt, hogy Kovács Ágival készülne a világversenyekre. Akkor Ági nagyon tiltakozott ez ellen, és nem hiúságból, hanem azért, mert tudta, érezte, ha az ő mesterei készítik fel a vetélytársat, akkor számára kevesebb babér teremhet.”

Gyárfás elképzelhetőnek tartja, hogy Sarah Poewe elutasítása után Jedrzejczaknak is nemet mondanak, ha a magyar sportolók érdeke ezt kívánja.

Akkor el is utasítottuk ezt a megkeresést, és most is így teszünk majd, ha úgy látjuk, hogy Otylia Jedrzejczak átigazolása veszélyezteti a magyar úszósport eredményét. Turi György kiváló edző, ám őt sem lehet többfelé vágni, azt is mérlegelni kell, hogy egy ilyen klasszis felkészülésére oda kell figyelnie. Neki, akinek a kezei alatt Cseh Laci mellett több tehetséges és eredményes úszó dolgozik. És persze Otyliát sem csaphatjuk be. Részéről ez a megkeresés hatalmas bizalomról és áldozatról tanúskodik, vagyis nagyon is felelősségteljesen kell döntenünk” – mondta Gyárfás.

„Elnökként azt mondom, hogy bár ez sportdiplomáciailag is nagy siker, ám tekintélyt máshogy is tudunk szerezni. Nekem, mint elnöknek azt kell képviselnem, ami a magyar sport szempontjából a legjobb. Ha ez egy nemleges válasz lesz, akkor azt képviselem” – tette hozzá az elnök.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik