Asztalitenisz: Téglás szerint a maximumot hozták ki az Eb-ből

2008.10.08. 01:23
Címkék
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar női asztalitenisz-válogatottnak nem sikerült megvédenie Európa-bajnoki címét, a Li Jiao, Li Jie és Elena Timina alkotta holland válogatott 3:0-ra legyőzte a Póta Georgina, Tóth Krisztina, Lovas Petra összeállítású magyar csapatot.
"A döntőben egyik lánynak sem volt igazán esélye mérkőzést nyerni, de összességében így is nagyon szép eredményt értek el. Ez volt a maximum, amit ki lehetett hozni ebből a versenyből – mondta az MTI-nek a finálé után a szövetségi kapitány. – A hollandokat a korábbi szakaszban mindenképpen el akartuk kerülni, mert mindenki azt mondta, hogy ők a legerősebbek. Ezért volt fontos az első hely megszerzése a csoportban. Végig jól játszottak, jól versenyeztek a lányok."
Legfrissebb hírek

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
6 perce

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
12 perce

Pogacar fontolgatja, hogy rajthoz áll az idei Vueltán is – sajtóhír

Kerékpár
44 perce

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
1 órája

Iván duplájával győzött a Gyirmót a Csákvár ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
1 órája

Őrületes izgalmak után Mathieu van der Poel nyert Párizsban

Kerékpár
1 órája

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
1 órája