Súlyemelés: lemondott Fehér Tamás, a szövetség elnöke

2008.10.06. 17:30
Címkék
Lemondott Fehér Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke. A hétfői bejelentés szerint október 31-ével válik meg posztjától, amelyre három évvel ezelőtt választotta meg az MSSZ közgyűlése.
"2005 végén indultunk neki egy olyan menetelésnek, melyet sokan a várt „gratulálok” helyett az „őszinte részvétem” nem kevés szkepticizmust sugalló kommentárral kísértek. Talán nem minden ok nélkül..." – mondta az MTI-nek a távozás okáról a leköszönő sportvezető. – Az athéni doppingvétségek, az azokat követő sajtóbotrányok, hirtelen jött belső bajaink, a befagyasztott, ugyanakkor üres bankszámla, a sportágunk feletti „lélekharang” megkongatása, a magyar sport palettájáról való „majdhogynem” leírásunk, mind azt sugallta, itt a vége a magyar sport egyik legeredményesebb sportágának.""Az elmúlt három év alatt azonban, tán mert nem dolgoztunk rosszul és végigvittük, amit vállaltunk, megmaradt, talpra állt a magyar súlyemelés. Amit meghatároztunk magunk számára, mint elérendő cél, azt több-kevesebb sikerrel, de megvalósítottuk. Lemondásom oka roppant egyszerű és prózai. Egy olyan rendkívüli és megismételhetetlen feladat, egy több, mint teljes embert kívánó munka áll a háttérben, amelyet egy „született” elnök biztosan vissza tudott volna utasítani, de egy edzőből „gyúrt” elnök semmiképp sem."
Legfrissebb hírek

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
6 perce

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
12 perce

Pogacar fontolgatja, hogy rajthoz áll az idei Vueltán is – sajtóhír

Kerékpár
45 perce

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
1 órája

Iván duplájával győzött a Gyirmót a Csákvár ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
1 órája

Őrületes izgalmak után Mathieu van der Poel nyert Párizsban

Kerékpár
1 órája

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
1 órája