Ausztria: újabb doppingbotrány borzolja a kedélyeket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.30. 23:13
Címkék
A Kurier című lap szerdai beszámolója szerint Lisa Hütthaler triatlonos megpróbálta megvesztegetni a seibersdorfi doppingelemző labor egyik munkatársát, állítólag 20 ezer eurót kínált azért, hogy mintájának B próbája negatív eredményt hozzon. A versenyző május elején bukott le EPO-használattal.
Az újság azt közölte, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) már májusban közölte az osztrákokkal a megvesztegetési kísérlet tényét."A labor vezetője informált bennünket az ügyről. Úgy tűnik, az eset a bűnügy kategóriába tartozik" – állt a WADA levelében.A tudósítás szerint a bécsi ügyészség és a rendőrség már megkezdte a nyomozást, Hütthaler ügyvédje ugyanakkor azt mondta: védence ártatlan és ezt be is fogják bizonyítani. A triatlonos – lebukása előtt – tagja volt a pekingi játékokra készülő osztrák olimpiai keretnek.Ausztriában a 2006-os torinói téli olimpia után sílövők keveredtek doppingbotrányba, idén januárban pedig három orvos és 31 sportoló ellen indítottak nyomozást, mert állítólag vérdopping használatával próbáltak jogosulatlan előnyhöz jutni.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
4 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
4 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
4 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
5 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
5 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik