Kajak-kenu: szombatig meg kell találni Kolonics helyettesét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.16. 14:59
Címkék
Kolonics György keddi tragédiáját követően a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ) azzal is foglalkoznia kell, hogy a kétszeres olimpiai bajnok klasszis helyett ki utazzon a pekingi játékokra.
Baráth Etele, az MKKSZ elnöke elmondta: egyelőre képtelenek ezzel az üggyel foglalkozni, bár a döntést nem halogathatják, hiszen szombaton le kell adni a nevezési listát. Előreláthatólag az eddigi tartalékok, a pontevedrai Európa-bajnokságon ötödik Sáfrán testvérpár, Mátyás és Mihály léphetnek a Kozmann György, Kolonics György duó helyére. A tragédiát követően az is kérdés, hogy Kozmann egy hónappal az olimpia előtt egy új párral belefog-e a felkészülésbe, ebben az esetben ugyanis pótválogatóra kerülhet sor. A 36 éves Kolonics a keddi edzésén egy résztáv végén lett rosszul, majd elvesztette eszméletét, s életét a kiérkező mentősöknek sem sikerült megmenteniük. Az első diagnózis alapján hirtelen szívhalál vezetett a tragédiához.
Legfrissebb hírek

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
5 perce

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
8 perce

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
54 perce

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
56 perce

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
59 perce

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
1 órája

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
1 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik