Triatlon EK: ausztrál siker, Rendes második, Bajai harmadik

2008.06.15. 00:49
Címkék
Gareth Halverson révén ausztrál siker született a Triatlon Tour-sorozat keretében megrendezett balatonfüredi Európa Kupa-futam férfi versenyében, de a magyarok is jól szerepeltek, Rendes Csaba második, Bajai Péter pedig harmadik lett.
A 22 ország 69 versenyzője a nők futamához képest kissé hűvösebb időben csobbant be a "magyar tenger" 21 Celsius-fokos vízébe. A 1,5 km úszás nem igazán zilálta szét a mezőnyt, szinte egyszerre mászott ki mindenki a Balatonból, de a hazai közönség örömére a 40 km-es kerékpározást Kuttor Csaba kezdte meg elsőként.A második számban eleinte 50-60 induló egy bolyban haladt, később azonban az emelkedők kicsit szétrázták az élmezőnyt, amely három részre szakadt. A tízfős élcsoportban ott volt Kuttoron kívül Rendes, Bajai, Molnár Ádám és Nix Levente. Az üldözők 16 fős csoportjában további hat magyar tekert.A 10 km-es futás legelején Halverson meglépett, mögötte Rendes és Bajai haladt. A dobogós helyek sora nem is változott, a két magyar versenyző között sprintbefutó döntött. Az évek óta Tiszaújvárosban készülő, korábbi világ- és Ázsia-bajnok kazah Dmitrij Gaag a második bolyból az ötödik helyig futott fel, míg az olimpiai tartalék Kuttor meglepetésre végül csak kilencedik lett, megelőzte őt Lipták Tamás és Faldum Gábor is.A 3,2 millió forint összdíjazású viadalon az első tíz helyezett kap pénzdíjat. A délelőtti Triatlon Tour nyílt futamot Major József és Horváth Gréta nyerte.

TRIATLON, EURÓPA KUPA-FUTAM, BALATONFÜRED

EREDMÉNYEK, FÉRFIAK
1. Gareth Halverson (ausztrál) 1:51:28 ó
2. Rendes Csaba (UTE) 1:51:55
3. Bajai Péter (Mogyi SE Baja) 1:51:59
...
7. Lipták Tamás (Debreceni Sportcentrum) 1:52:40
8. Faldum Gábor (Mogyi SE Baja) 1:52:46
9. Kuttor Csaba (UNIQA Team Miskolc) 1:52:55
...
11. Pocsai Balázs (Debreceni Sportcentrum) 1:53:08
12. Török Dániel (TVK-Mali) 1:53:17
KORÁBBI EREDMÉNYEK, NŐK
1. Anina Stämpfli (svájci) 2:05:53 ó
2. Vanek Margit (Budaörsi TK) 2:06:27
3. Tóth Zsófia (ORTRI) 2:06:54
4. Kovács Zsófia (Gyötri) 2:06:57
...
8. Koch Renáta (Mogyi SE Baja) 2:07:49
...
12. Láposi Kata (UTE) 2:10:15
...
14. Szabó Zita (Debreceni Sportcentrum) 2:10:45
15. Svéd Amelita (UNIQA Team Miskolc) 2:10:51
...
20. Szántó Nóra (Mogyi SE Baja) 2:17:38
Perlaky Ágnes és Szakály Zsuzsanna feladta a versenyt.

TRIATLON, EURÓPA KUPA-FUTAM, BALATONFÜRED

EREDMÉNYEK, FÉRFIAK
1. Gareth Halverson (ausztrál) 1:51:28 ó
2. Rendes Csaba (UTE) 1:51:55
3. Bajai Péter (Mogyi SE Baja) 1:51:59
...
7. Lipták Tamás (Debreceni Sportcentrum) 1:52:40
8. Faldum Gábor (Mogyi SE Baja) 1:52:46
9. Kuttor Csaba (UNIQA Team Miskolc) 1:52:55
...
11. Pocsai Balázs (Debreceni Sportcentrum) 1:53:08
12. Török Dániel (TVK-Mali) 1:53:17
KORÁBBI EREDMÉNYEK, NŐK
1. Anina Stämpfli (svájci) 2:05:53 ó
2. Vanek Margit (Budaörsi TK) 2:06:27
3. Tóth Zsófia (ORTRI) 2:06:54
4. Kovács Zsófia (Gyötri) 2:06:57
...
8. Koch Renáta (Mogyi SE Baja) 2:07:49
...
12. Láposi Kata (UTE) 2:10:15
...
14. Szabó Zita (Debreceni Sportcentrum) 2:10:45
15. Svéd Amelita (UNIQA Team Miskolc) 2:10:51
...
20. Szántó Nóra (Mogyi SE Baja) 2:17:38
Perlaky Ágnes és Szakály Zsuzsanna feladta a versenyt.
Legfrissebb hírek

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
20 perce

Körmend: győzni kell Kecskeméten és bízni benne, hogy a Honvéd megveri a Sopront

Kosárlabda
26 perce

Vívás: a párbajtőröző Horváth Lotti ötödik a junior-vb-n

Utánpótlássport
39 perce

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
51 perce

FIBA Európa-kupa: szorosabb meccset játszana a Falco Bilbaóban

Kosárlabda
1 órája

A Minnesota bejutott a rájátszásba az NBA-ben

Amerikai sportok
1 órája

Milánó 2026: anyagi kárpótlást kapnak a lemaradt orosz sportolók

Téli olimpia 2026
1 órája

A nijmegeni totális futball lázba hozza Hollandiát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik