Öttusa-vb: 28 ország 69 versenyzője a női selejtezőben

MTI MTIMTI MTI
2007.08.16. 22:39
Címkék
A nők hagyományos versenyének selejtezőjével megkezdődött az öttusa-világbajnokság Berlinben, ahol a nevezések alapján 28 ország 69 képviselője küzd a döntőbe jutásért.
A mezőnyt a szervezők két csoportra osztották, mindegyikből az első 18 kerül be a szombati fináléba. A magyarok közül az A csoportban szerepel Vörös Zsuzsanna és az egyéni induló Gyenesei Leila, a B-ben pedig Máthé Vivien és Tóth Adrienn. Előbbi társulat vívással kezdett, majd úszik, lő és fut, utóbbi pedig lövészettel indítja a napot, ezt követően úszik, vív és fut. Az A csoport a kiadott program alapján 18:15 körül, a B egy órával később fejezi be szereplését.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: a MÁV Előre nyerte meg a rangadót és az alapszakaszt

Röplabda
6 perce

Női kézi El: három magyartól négy gól a Thüringenben

Kézilabda
15 perce

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
35 perce

Varga Barnabás ismét betalált, három góllal nyert az AEK

Légiósok
37 perce

Asztalitenisz: Szudi Ádám ötödször, Nagy Judit először magyar bajnok egyesben

Egyéb egyéni
43 perce

Kerékpár: Szlovéniában aratta újabb győzelmét az MBH csapata

Kerékpár
59 perce

A Manchester City nyerte meg az angol Ligakupát

Angol labdarúgás
1 órája

Kozák Luca az elődöntőben búcsúzott a toruni vb-n

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik