Úszó Eb: a LEN elnöke maradéktalanul elégedett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.06. 13:36
Címkék
Az Európai Úszóliga (LEN) a budapesti Európa-bajnokság vasárnap déli záró-sajtótájékoztatóján azt tette, amit az elmúlt napokban minden alkalommal: dicsérte a Gyárfás Tamás vezette szervezőbizottság tevékenységét, hangsúlyozva, hogy a magyarok kiváló munkát végeztek, s a LEN teljesen elégedett a látottakkal, tapasztaltakkal.

Bartolo Consolo hozzátette: Budapest nagyszerű, követendő példa a leendő Európa-bajnokságok rendezői számára.

"Az egész LEN-család boldog, és bár az időjárás nem volt jó, gyönyörű két hetet töltöttünk el itt. Büszkék és optimisták vagyunk, s a kiválóan lebonyolított Eb révén az úszás és a többi vizes sport fontossága még nagyobb lesz. Ennek jele az is, hogy a LEN hivatalos honlapját eddig nyolcmillióan keresték fel" - fogalmazott.

Elhangzott, hogy a további népszerűsítés jegyében a jövő év nyarán Párizsban rendeznek egy show-jellegű úszóeseményt, a szakmai megjegyzések sorában pedig az, hogy megtartják a friss Eb-újítást, vagyis hogy a leghosszabb távok kivételével számonként és nemzetenként a selejtezőkben négy versenyzőt lehet nevezni.

Érintették a nyitott uszoda-fedett uszoda vitát, s a végső megállapítás az volt, hogy az időjárási viszonyok olykor zavaróak lehetnek ugyan, de mégiscsak az az igazi, annak van valódi atmoszférája, ha a szabad ég alatt, teltház előtt zajlanak a versenyek. Mint a Margitszigeten is...

A sajtótájékoztatón bemutatkozott Debrecen is mint a 2007-es rövidpályás Európa-bajnokság házigazdája, amely a két budapesti, a 2005-ös ifjúsági és a 2006-os felnőtt Eb után sorozatban a harmadik magyarországi színhelyként adhat otthont kontinensviadalnak.

Kósa Lajos polgármester elmondta, hogy a jövő decemberben esedékes viadal előtt az idén szeptemberre készül el teljesen a 2000 személyes fedett uszoda, amelyben 50-es nagymedence és 42 fokos termálvizes "melegedő" egyformán helyet kap.

Hozzáfűzte, hogy a szervező csapat tagjai itt voltak a Margitszigeten, s ott lesznek majd Párizsban, de előtte még Helsinkiben, a 2006. decemberi rövidpályás Eb-n, s a jövő tavaszi, melbourne-i világbajnokságon is, mert tanulni akarnak, hogy a lehető legtökéletesebb rendezői lehessenek a 2007-es Európa-bajnokságnak.
Legfrissebb hírek

Zalai mezbirodalom – páratlan kiállítás nyílt Hévízen

Minden más foci
7 perce

Öt játékosától is megvált a friss El-győztes Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
17 perce

„Autogramot nem lehet kérni, csak adni” – Hosszú Kávé Dinnyés Mártonnal, az MLSZ kommunikációs osztályának vezetőjével

Képes Sport
28 perce

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
50 perce

F1, Spanyol Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Evezős Eb: Fehérvári Eszter ötödik lett könnyűsúlyú egypárban

Egyéb egyéni
1 órája

Formula–E: váratlan kettős DS Penske-győzelem az első sanghaji versenyen

Egyéni
1 órája

Európai kézilabdaligák: bennmaradt a román élvonalban Pál Tamara csapata

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik