Úszó Eb: kettős német siker 5 km-en

MTI MTIMTI MTI
2006.07.27. 12:05
Címkék
Kettős német siker született az úszó Európa-bajnokság Balatonalmádiban rendezett férfi 5 km-es számában: a 10 km-en is első Thomas Lurz nyert honfitársa, Christian Hein előtt. Legjobb magyarként Gercsák Csaba a 12. helyen ért célba.
A legrövidebb nyíltvízi számban a hagyományoknak megfelelően sokáig együtt haladt a mezőny, amely később két részre szakadt. A magyarok közül csak Gercsák tempózott továbbra is az élbolyban. A 18 fős élcsoportból a céltól 2 km-re négyen - két-két olasz és német - elhúztak, s ettől kezdve ők vívtak óriási versenyt a dobogós helyezésekért. Végül nagy hajrájával a szerdai tíz kilométeres versenyben is győztes Lurz nyert az előző nap bronzérmes, ezen a távon kétszeres világbajnoki második helyezett honfitársa, Hein, illetve két olasz riválisa előtt.Gercsák a második bolyban, 12-edikként ért célba, míg az amúgy triatlonos Szilágyi Egon a következő csoporttal fejezte be a versenyt. Sasvári Balázs a 25 induló közül utolsóként teljesítette a távot."Jobban szerepeltem, mint gondoltam, főleg azt figyelembe véve, hogy a hosszútávúszás nem a fiatalok sportja. Sajnos talán éppen koromnál fogva nem bírtam úgy a hajrát, mint rutinosabb vetélytársaim" - mondta a verseny után Gercsák.
Férfi 5 km
1. Thomas Lurz (Németország) 56:00.1 perc
2. Christian Hein (Németország) 56:01.1
3. Simone Ercoli (Olaszorság) 56:01.8
...
12. Gercsák Csaba (Magyarország) 56:59.7
23. Szilágyi Egon (Magyarország) 1:00:59.0 óra
25. Sasvári Balázs (Magyarország) 1:03:48.8
Férfi 5 km
1. Thomas Lurz (Németország) 56:00.1 perc
2. Christian Hein (Németország) 56:01.1
3. Simone Ercoli (Olaszorság) 56:01.8
...
12. Gercsák Csaba (Magyarország) 56:59.7
23. Szilágyi Egon (Magyarország) 1:00:59.0 óra
25. Sasvári Balázs (Magyarország) 1:03:48.8
Legfrissebb hírek

Colley egy percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
6 perce

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos lehet a hengerezés

Csupasport
10 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
21 perce

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
28 perce

Superliga: idegenben ikszelt a Petrolullal a Sepsi OSK

Minden más foci
29 perce

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
34 perce

Férfi röplabda: miskolci sikerrel kezdett a bajnok

Röplabda
36 perce

Bernal kiállításáig volt partiban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
48 perce