Rossz előjelek után vereség a női junior Eb nyitányán

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2010.09.03. 23:55
null
Porubek Lilla (14) ütését blokkolja az olasz sánc (Fotó: cev.lu)
Címkék
A magyar női juniorválogatott megkezdte szereplését a szerbiai Nisben és Nagybecskereken rendezett Európa-bajnokságon. Péntek este nem sikerült megszorítania az olaszokat, 63 perc alatt nyert a rivális.

A tavalyi, rotterdami ifjúsági Európa-bajnokságon hetedik hely, a tavaszi junior Eb-selejtezőn bravúros csoportelsőség. Ez szerepel a Szabados István irányította leánygeneráció  sikerlistáján, amelyet a szerbiai kontinenstornán lehet gazdagítani. Más kérdés, hogy kemény fába vágta fejszéjét az együttes, amely sok gonddal küszködött a felkészülés során – például a beteg Lévai Viviennek otthon kellett maradnia, a Kansas Universityhez szerződő Porubek Lilla csak a helyszínen csatlakozott társaihoz.

Ehhez társult, hogy az első, csütörtöki edzésen bokasérülést szenvedett az aznap 17. születésnapját ünneplő (?) Pallag Ágnes, akit az olimpiai bajnok Vladimir Grbics, a szervezőbizottság alelnöke is meglátogatott, és virágcsokorral köszöntött. A váratlan vendég némi vigaszt nyújthatott, Szabados István viszont gondolkodhatott, miként is pótolja a játékost. Végül Dékány Bernadett és Porubek Lilla felváltva szerepelt átlóban, illetve a négyesütő posztján, a kezdő hatosba pedig Dzunics Anna került be, aki bizonyított is. Együttesünknek  csak a második szettben volt esélye, amelyben 16–13-ra is vezetett.

„Nehéz helyzetbe kerültünk, miután legjobb formában lévő játékosunk, Pallag Ágnes megsérült. Szerkezeti váltásra volt szükség – sopánkodott Szabados István szakvezető. – Az első meccstől azt vártam, hogy megtaláljuk magunkat, míg átesünk a tűzkeresztségen. Nagyjából sikerült, de nekünk nem az olaszokat kell megvernünk, hanem például a lengyeleket, akikkel szombaton találkozunk. Úgy hallom, ők sem szerencsésebbek, szintén az első tréningen elvesztették az egyik kezdő centerüket. Fontos megemlítenem, hogy sok magyar szorított értünk."

RÖPLABDA, NŐI JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG 
II. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Olaszország–Magyarország 3:0 (14, 21, 18)
Nagybecskerek, 200 néző. V: Reichardt (holland), Kolehmainen (finn)
MAGYARORSZÁG: Vacsi 2, Tálas 2, Dékány 3, Miklai 8, Porubek 7, Dzunics 6. Cs: Molcsányi (liberó), Papp 1, Soós 1, Lutter. Szövetségi edző: Szabados István
További eredmények: Törökország–Németország 3:1 (–22, 23, 20, 12), Szlovákia–Lengyelország 3:1 (23, 24, –22, 15)
Az I. csoportban szombaton kezdődnek a küzdelmek.

 

Legfrissebb hírek

Kerkez édesapja elismerte, már mindenben megegyeztek a Liverpoollal

Légiósok
3 perce

Németh Anett: A döntőben is győzni szeretnénk

Röplabda
23 perce

Köszönetet mondtak az égieknek és új helyszínt kerestek birkózóink

Birkózás
23 perce

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
38 perce

Női OB I: a várt fővárosi döntő és bravúros egri bronzérem

Vízilabda
43 perce

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
1 órája

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik